Kérdéssel fordul a „Honvéd Utazási Irodához”, hogy történt-e az úton repülési esemény, technikai hiba, ha nem, akkor mi volt az oka a kitérőknek.
Belföld
Nem egyszerűen csomagolnak a fideszesek, felkészülnek, hogy az új kormány mozgásterét csökkentések, minél előbb megbuktassák. Erre fel kell készülni – mondta a DK miniszterelnök-jelöltje kampánynyitóján.
Félnek a fideszes fiúk, van is rá okuk. Több mint tíz év teljhatalmú kormányzás után ennyire telik tőlük: ellenzékellenes kampányt indítanak – felsorolással reagált a főpolgármester Kocsis Máté bejelentésére.
Decemberig háromhetente-havonta azért még dolgozni fognak, ezért korlátozások is lesznek. Karácsony Gergelynek is üzentek.
Arra kívánják emlékeztetni az embereket, hogy akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint "akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot".
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 19 és 24 fok között várható.
Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Gyurcsányozás és bekiabálások színesítették a két politikus összecsapását a Tranziton.
Válaszol a virológus.
Több órás várakozás után lehetett csak megközelíteni a rendezvényt.
Az Orbán-Meloni találkozón az európai jobboldal helyzetéről és az erősödő migrációs veszélyről is szó esett.
Balogh Csaba nem a gyártól, hanem egy pletykából értesült először a szivárgásról.
A miniszter beszélt a „napkeleti országokról” is, amelyek szerinte megőrizték szellemiségüket és anyagiakban is gyarapodnak.
A támadó szerint a DK-sokat baseballütővel kell verni.
Élő vízből halott víz felé tart a Velencei-tó – mondja a helyi civilek vezetője a mikrobiológiai mérések alapján. Szerintük nem az lenne a megoldás, hogy beletöltünk hirtelen nagy mennyiségű vizet.