Az elmúlt 24 órában viszont ismét nem halt meg senki a koronavírusban. Továbbra is 76 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen.
Belföld
A déli, délkeleti megyékben erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, amelyből azért helyenként záporok, zivatarok kialakulhatnak.
A focipályán még mindig áll a víz – beszámoló a Somogy megyére hétvégén lezúduló eső utáni állapotokról.
A férfi azzal védekezik, hogy a nő maga akarta, hogy megtörténjen.
A két politikus vitája már korábban rendőrségi üggyé fajult.
A közösségi oldalán reagált az Index-ügyre a népszerű humorista.
A kormány közben fontos kérdésben dönt: lehetnek-e augusztus 15-e után 500 főnél nagyobb létszámú rendezvények.
Orbán Viktor kormányfő ugyan a közbeszéd témájává tette a Balatont, de ezzel egyedül van a kormányoldalon.
Azt írták róla, hogy a Mi Hazánk egyik parlamenti munkatárását zaklatta. A bíróság szerint ugyanakkor nem így történt.
A gépjárműből egy személyt kellett kiemelni.
Miután a tulajdonos lezárta a strandra vezető utat, a helyiek forgalomlassító tiltakozásra készültek, de az országgyűlési képviselő közbenjárt az érdekükben.
A politikust Botka László bizalmasaként tartják számon, emellett a Hit Gyülekezetéhez is szoros kapcsolat fűzi.
Hetvenhat koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.
A gyanúsított többek között a saját maga által vásárolt bizonylati tömbből adott elismervényt a betegeknek az átvett térítési díjakról, de azt nem fizette be az intézetnek, hanem saját céljaira használta fel.
A katasztrófavédelem és az általa megbízott konzorcium felkészületlensége vezetett oda, hogy most „tüzet kell oltani” – állítják a 24.hu-nak nyilatkozó, a fejleményeket ismerő források.