Felhők, zápor, viharos szél és napsütés – ezekre készülhetünk.
Belföld
A solymári önkormányzat már tavaly márciusban elkészíttette a vasúti parkoló bővítésének tervét, választ azonban nem kaptak
Az előzetes információk szerint a magyarok egészségesek, de szigorú megfigyelés alatt tartják őket.
A beharangozott 72 százalékos béremelés arra elég, hogy a nővérek tízezrekkel keressenek kevesebbet a nemzetgazdasági átlagnál. Kisvárosnyi ápoló hiányzik már jelenleg is, ám közülük sokan pár éven belül nyugdíjba mennek.
A Clark Ádám tér és a Kapisztrán tér között vonultak volna szélsőjobboldali csoportok február 8-án, a németek Várból való kitörésének évfordulóján.
A miniszterelnök mindig mestere volt annak, hogy egyensúlyozzon a rasszizmus határán. Ne csússzon át a túloldalra, de a cigányozásra vágyóknak is legyen egy ahaélményük – erről is beszélt lapunknak Schiffer András.
Fenyegette, leköpte tanárát egy nagykátai diák az RTL Klub Híradója által bemutatott felvétel szerint. A PDSZ elnöke, Szücs Tamás állítja, nem egyedi az eset.
Csenyétén járt riporterünk, ahol nemrég rosszul lett egy férfi, a mentő azonban rendőri biztosítás nélkül nem ment be a településre. A férfi meghalt. Beszéltünk az áldozat családjával és riportunkból kiderül, milyen az élet a borsodi faluban.
Rossz hírem van: nem lehet utána csinálni. Ilyen (ilyenek) csak egyszer képes(ek) előfordulni egy demokrácia történetében. És már ez is pont eggyel több az egészségesnél. Jegyzet.
Közel 45 millió forinttal drágult a beruházás, pedig még fél éve sincs, hogy aláírták a kivitelezésről szóló szerződést a Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó családjának tulajdonában álló céggel és konzorciumi partnerével.
„Lehet, hogy még nem bukott meg Orbán Viktor, de ma már mindenki tudja, hogy nem sebezhetetlen”. A párt klíma köröket hív életre, olyan közösségeket, amelyeknek fő célja helyi szinten a környezetvédelem.
Egy belső használatra szánt, ám lapunk birtokába került feljegyzés szerint a 15 évesek mellé akár a 40 évesek is beülhetnek majd az oktatásra. Van szó a dokumentumban a bérezésről is.
Idén is leadták vagyonnyilatkozataikat a képviselők és közjogi méltóságok. Pillanatfelvételek 2019-ből.
Az újakat személyesen és online is meg lehet vásárolni, áruk pedig tavalyhoz képest nem változott.
Miután hónapokig semmi határozott intézkedés nem történt repedező falú háza ügyében, a közösségi médián keresztül kér segítséget, és üzen a hatóságnak Szalai Kriszta.