Rövid időn belül választ kaphat a párt attól az egyelőre rejtélyes személyről, akit szeretnének jelölni. Horváth Csaba, Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Sermer Ádám után így újabb aspiráns lehet az ellenzéki oldalon.
Belföld
Már keddtől elkezdődik a két társaság hírigazgatóságának együttműködése.
„A kicsi egyszerűen csak kaját kért. Azt mondta, nem baj, ha nincs játék, csak legyen étel. Husikát, azt szeretett volna.” A teljes riport.
Sokakat érinteni fog a létszámleépítés. Az egyetem alaptalan pánikkeltésről beszél.
Az országgyűlési képviselő szerint a mai döntés is bizonyítja, hogy nem véletlenül szerepel az öt pontjuk között, hogy független igazságszolgáltatást követelnek.
Nem sokan, de voltak, akik azt mondták a kormányellenes tüntetésekről ismertté vált lánynak, hogy innentől kezdve nem ismerik.
Állítása szerint nem akarta, hogy olyan képek szülessenek, amelyeken az alkotás egy kötélen lóg.
Az ellenzéki politikusok ellen kezdenek nyomozni. Hadházy Ákos tüntetést szervezett.
Élesebb vita nem volt köztük, de azért oda-odaszúrtak egymásnak. Horváth ellenfele programját hiányolta, Karácsony pedig riválisát arról kérdezte, MSZP-sként hogyan szólítaná meg például a jobbikosokat.
„A legnagyobb magyar filmproducertől búcsúzunk. Hasta la vista, Andy! Köszönök mindent, Barátom!”
Andy Vajna ellentmondásos, de kétség kívül maradandó életművet hagyott hátra.
Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna.
Két évtizede segíti a nélkülözőket közösen a premontrei rend és Jókenyér. Karácsonykor is viszik az adományt.
Blokád, útlezárás, tüntetés – a főváros mellett a nagyobb vidéki településeken is tiltakozások voltak.
„Nehezen tudom elképzelni, hogy az előválasztás után fennmaradjon a rivalizálás az ellenzéki oldalon” – mondja a Párbeszéd politikusa. A teljes interjú.