
Hivatalos információ egyelőre nincs, de a borsodnádasdi polgármester tudomása szerint a helyi idősotthonban lévők több mint fele megfertőződött.
Az Index vette észre a Borsodnádasd Facebook oldalán megjelent polgármesteri tájékoztatót. Kormos Krisztián azt írta, hogy „döbbenetesen rossz híreket” kapott, miután csütörtökön letesztelték a helyi, nem az önkormányzat fenntartásában működő idősotthont. – A mai napon érkeznek a tesztek eredményei az érintettekhez – amiről nem hivatalosan, de hitelesnek mondható helyről – elmondható, hogy az intézmény jelentős százaléka koronavírussal fertőzött. Ténylegesen nem tudok pontos számokat, de úgy tűnik a 41 fős intézmény több, mint fele érintett – írta a polgármester.
Azt is írta, hogy azért tartja fontosnak a helyiek informálását, mert – bár erre sincsenek biztos adataik, de – „nagy a valószínűsége annak, hogy a fertőzés kikerült az intézmény falain kívülre is – vagy onnan került be”.
Security Check Required
null
Az idősotthonok egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek itthon is. Elsőként a Pesti úti intézményben ütötte fel a fejét a járvány, majd Karácsony Gergely főpolgármester szombaton közölte, hogy a Rózsa utcai idősek otthonában is pozitív lett a tesztje 60 embernek.