
A 168 Óra arról kérdezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályát, hogy a Hableány kirándulóhajó május 29-i balesetét követően az esetleges túlélők és az áldozatok felkutatására megindult nagyszabású mentőakció során hány olyan holttestet találtak, amely nem kapcsolható a szerencsétlenséghez. A BRFK pedig válaszában azt közölte a lappal, hogy „a május 29-én történt tragédia óta eltelt időszakban a fővárostól délre eső szakaszról hat olyan ember holttest került elő, aki nem a hajóbalesetben vesztette életét.” A további elhunytak Budafok térségében, Dunaújvárosnál, Érd környékén, a Csepeli révnél, Szigetszentmiklósnál és Dunaharasztinál kerültek elő.
Arról, hogy a Hableány áldozatainak keresése közben megtalált személyek azonosítása hol tart, a BRFK későbbre ígért tájékoztatást – írja a lap.
Magyarország legsúlyosabb polgári hajószerencsétlenségében 33 dél-koreai turista és a Hableány kétfős legénysége vesztette életét, miután a sétahajó a Margit hídnál összeütközött a Viking Sigyn nevű szállodahajóval. Hét főt sikerült még akkor kimenteni a vízből. A Hableány roncsait még június 11-én emelték ki a Dunából.
A 24.hu hétfői cikke szerint még egy nőt keresnek eltűntként, akit a BRFK a Készenléti Rendőrséggel, az érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal, valamint a koreai tűzoltókkal együttműködve próbál megtalálni. A keresés kiterjed a Duna teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére is. Naponta átlagosan 8-10 hajóval folyik a kutatás.