A Kárpátia zenekar még márciusban kapott felkérést a tatai páncélosoktól, hogy írjunk egy indulót – ez jelent meg az együttes Facebook oldalán, amelyről a Magyar Nemzet is beszámolt.
Mint írták, a júliusi időzítése ennek a dalnak nem is jöhetett volna jobban, hiszen most kapták meg a Leopárd 2A4 harckocsik első darabjait, amiket pár éven belül még negyven Leopárd 2A7 követ. – Szerencsénk volt ezeket a nagymacskákat megcsodálni, hallgatni, ahogy feldübörögnek, nekiindulnak ... Durva – közölte az együttes. Azt is kiemelték, hogy a zenekar „mindig is katonaság párti volt” és örülnek a haderő fejlesztésnek.
A Kárpátiát korábban a Jobbikhoz kötötték, a legutóbbi választási kampányban ugyanakkor hitet tett a kormány mellett. Ezt jól mutatta, hogy Egyszerűen senkik vagytok címmel adott ki egy meglehetősen egyszerű kis dalocskát, az ellenzék képviselőit gyalázva.