Mert: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!” (Jn. 8, 32.)
Az állam tulajdonában lévő közös nemzeti földvagyonunk – a villámgyors végrehajtásból következtethetően a háttérben bizonyára hosszasan előkészített1, majd 2015 nyarán, a „migrációs válság” árnyékában hirtelen bejelentett „Földet a gazdáknak!” elnevezésű program keretében, 2015 novembere és 2016 júliusa között, három hullámban lebonyolított, és 2016 őszén törvénnyel lezárt – kiárusítását a kormányzat részéről sok csúsztatást, mi több nyilvánvaló hazugságot tartalmazó kommunikációs kampány kísérte. A közvéleményt félrevezető kormányzati sikerpropagandára azóta is, mind a mai napig találunk – a tényektől úgy tűnik döbbenetesen elrugaszkodó – szép példákat, miniszterelnöki bemutatással2 megjelentetett kiadványt3 éppen úgy, mint miniszteri nyilatkozatokat.4
Ez utóbbira – és ezzel a kormányzati állítások hitelességének bemutatására – lehet említeni például azt az aligha megoldható matematikai feladványt, hogy miközben az NFA/NFK5 honlapján hivatalosan közzétett kormányzati adatok szerint a program árveréses földértékesítési eljárásának keretében mintegy 9 ezer birtoktest talált gazdára, azonközben a miniszter még 2020-ban, majd 2021-ben is azt nyilatkozza, hogy a program eredményeként 30 ezer földműves szerzett átlagosan 2-2 birtoktestet. Ehhez bizony 60 ezer birtoktestet kellett volna elárverezni, ám ez a közel nagyságrendi eltérés őt láthatóan nem zavarja. Ráadásul a vélhetően hasra ütéssel megállapított 30 ezres számmal szemben az általam eddig elemzett 15 megyében, az elárverezett terület közel 92 százalékának tényadatai alapján az árverési nyertesek tényleges száma csupán 3484 fő.
Ahhoz, hogy a félrevezető kormányzati propagandával szemben a tényleges helyzetet megismerjük, és az állítólagos „földbékét” teremtő lépés valóságos – az egész társadalmat érintő – rossz üzenetét és veszélyeit megértsük, ahhoz a program árveréses földértékesítési eljárásának hátterét és tényeit kell elemezni. Magam ezzel a szándékkal kezdtem vizsgálataimat. Sajnálatos módon az NFA/NFK mindezidáig nem hozta hozzáférhető és áttekinthető módon nyilvánosságra az adásvételi szerződéseket, de még csak azok összegzett listáját sem, így jelenleg csak a hivatalosan közzétett árverési eredmények elemezhetők, ám a szándékokat, a tendenciát ezek is világosan mutatják, komoly jelzésértékük van.
Az első megyei mintaelemzést 2016 áprilisában tettem közzé, majd a programzáró törvény az év őszi megszületését követően elkezdtem a végleges, hivatalosan közölt árverési adatok több szempontú feldolgozását és a megyei jelentések összeállítását. E jelentés, a sorban a 15., Heves megye árveréses állami földprivatizációs képét mutatja be, amely meghirdetett (6.971 hektár) és elárverezett (4.502 ha) területei alapján a megyék rangsorának alsó harmadába tartozik. Ezzel a megyei elemzéssel az elárverezett terület (182.200 ha) közel 92 százalékának (mintegy167.600 ha) adatait feldolgoztam. Ezt folytatva, reményeim szerint kirajzolható lesz az országos kép, és ellenőrizhetők – megerősíthetők vagy cáfolhatók – lesznek a „Földet a gazdáknak!” állami földprivatizációs program kormányzati értékelésének állításai. A rendszer megítéléséhez azonban e megye önmagában is jó mintául szolgálhat.
Jelen elemzés részletesen vizsgálja a megyében meghirdetett és elárverezett állami területeket, az állam tényleges bevételeit, az árverésekkel érintett településeket, a helyi lakosok szereplését, a lakhely és a birtoktest közti távolságokat, a földbérlők és árverezők, valamint a kikiáltási árak és a nyertes árajánlatok viszonyát, az árverseny kérdését, majd a nyertes árverezők és érdekeltségek, továbbá az általuk megszerzett területek jellemzőit. A legnagyobb nyerteseket és érdekeltségeket részletesen is bemutatja, és javaslatokat is megfogalmaz. Íme, ízelítőül néhány megállapítás a jelentésből.
Bár az elkelt megyei földterület 167 nyertes árverezőhöz került, ám több mint felét, közel 53 százalékát, mintegy 2.400 hektárt nem a kormánypropagandában szereplő „kis/közepes családi gazdaságok”, hanem 21 nyertes árverező tagja nevén mindössze 9 nagy – 100 hektárnál nagyobb területre nyertes árajánlatot tett – érdekeltség szerezte meg. Az „alsóházi” – 20 hektár alatti területet szerző – 96 érdekeltség eközben csupán a területek kevesebb mint 20 százalékához, alig 860 hektárhoz jutott. Ez a – kiválasztott keveseknek nagy, viszonylag sokaknak pedig igen kis területeket juttató – rendszer olyan „családi léptékű” – ez esetben 27 ha/nyertes árverező – megyei átlag kimutatását teszi lehetővé, ami alkalmas a közvélemény megtévesztésére.
Illusztráció. (Fotó: Nicolas Gras/Unsplash)
A programot indokló kormányzati propaganda szerint „a föld azé a helyben élő földművesé legyen, aki azt megműveli”. E megye adatai ezzel szemben azt az általános tendenciát erősítik, hogy a helybeli gazdálkodó családok elől a földek igen jelentős részét – e megye esetében közel 80 százalékát – más településen élő, tőkeerős árverezők szerzik meg. Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között találunk olyan cégtulajdonosokat is, akik – a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán, lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül – cégük székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak és/vagy a mezőgazdaságot hírből is alig ismerik. Továbbá néhányan közülük nemcsak, hogy nem „helybeliek”, hanem több mint 1.600 hektárt, az elárverezett terület közel 37 százalékát a kormányhatározatban rögzített 20 kilométernél is nagyobb, átlagosan 52 kilométer távolságban lakó, 24 nyertes árverező szerezte meg. Köztük van például a Gödöllői Tangazdaság Zrt.-nek, a Fidesz-közeli „piszkos 12” privatizált állami gazdaság egyikének Debrecen-Józsán – a megszerzett 2 birtoktesttől, összesen 257 hektár földterülettől 173, illetve 178 kilométer távolságban – élő vezérigazgatója.
Értelmetlenek és félrevezetőek azok a kormányzati tényezőktől származó kijelentések is, amelyek azzal próbálták indokolni a közös földvagyon eladását, hogy az állam annak rossz gazdája, mondván az állami cégeket „a management szétlopja”. A bérleti viszonyok elemzése ugyanis azt mutatja, hogy az elárverezett területek döntő többsége – e megyében mintegy 80 százaléka – az árverés idején 1-35 éves hátralevő futamidejű szerződéssel 108 cégnek, illetve magánszemélynek bérbe adott – azaz nem az állam által művelt – terület volt, ráadásul több mint 42 százalékot mindössze 3 nagy bérlő cég használta.
Az adatok továbbá e megyében is arra engednek következtetni, hogy az árverésre bocsátott területek kiválasztásában a bérlőnek a kormányzó „elithez” való viszonya – mint a feudális jellegű rendszerekben általánosan, itt is – döntő szerepet játszhatott. A korábban már állami földekhez juttatott „baráti” besorolású bérlő cégek (a legnagyobbak közül pl. a Gödöllői Tangazdaság Zrt. vagy éppen a Fauna Zrt.) és magánszemélyek esetében itt is szembetűnő, általános jelenség, hogy meghirdetett bérleményeik jelentős részét, akár egészét maguk a cégvezetők vagy valószínű strómanjaik vásárolták fel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy e „baráti” cégek és/vagy magánszemélyek bérelt területeiből – vélhetően nem ritkán magukkal a bérlőkkel egyeztetve – jobbára azokat bocsátották árverésre, amelyekre azután részben vagy egészben maguk a bérlők tettek nyertes árajánlatot. A „nem baráti” bérlők esetében viszont a földeladás alapvető célja a bérelt területek olyan kormányközeli – gyakorta nem mezőgazdasági – tőkeérdekeltségekhez juttatása lehetett, akik megemelve a földbérleti díjakat leszoríthatják e bérlő cégeket/magánszemélyeket a földről. De a földspekuláció kiszolgálása, a földvagyon baráti érdekeltségekhez juttatása, a „nemzeti tőke” megerősítése is tapintható célja lehetett az ilyen kiszorító jellegű, átrendező állami földprivatizációnak.
E megye adatai is cáfolják továbbá azokat a kormányzati állításokat is, amelyek szerint „versenyben kialakult piaci áron” jutottak a nyertesek az állami földterületekhez. A 4.500 hektár elkelt megyei terület közel 85 százaléka, mintegy 3.800 hektár ugyanis licitálás nélkül, kikiáltási áron, további 340 hektár (8 százalék) pedig azt kevesebb, mint 10 százalékkal meghaladó áron, ráadásul az európai 10-35 millió forint/hektár földárak töredékéért – átlagosan mindössze 956 ezres nyertes árajánlattal – került a sikeres árverezőkhöz. Valódi árverseny – ahol a nyertes árajánlat több mint 50 százalékkal meghaladta a kikiáltási árat – a területek kevesebb, mint 3 százalékának árverésén alakult csupán ki. Összességében, az elárverezett megyei terület egészére nézve a nyertes árajánlat csupán 3,4 százalékkal haladta meg a kikiáltási árat.
Ez a látszólagos érdektelenség persze vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek több mint felét olyan nagy – e megyében 20-129! hektár – méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár 150! millió forintos kikiáltási árával a ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek. Másrészt az egyébként is kiszolgáltatott helyzetű helyi gazdacsaládok – felmérve az erőviszonyokat – nem vették a bátorságot, hogy a politika-közeli, egymás közt a földeket vélhetően gyakorta előre leosztó, egymásra így nem is licitáló „nagyurak” ellenében próbáljanak földhöz jutni.
A spekuláns, kormány-közeli tőkének viszont az európai földárak töredékéért – a megyében elárverezett terület közel 91százaléka esetében 1,5 millió forint/hektár alatti áron – megszerezhető állami földek megvásárlása kiváló befektetési lehetőséget kínál. Az átlagosan 11-37-szeres mai földárbeli különbség spekuláns tőkebefektetői körökben már „eléri az ingerküszöböket”. Várakozásaik szerint ugyanis a földforgalmi törvény ellen megindult EU kötelezettség-szegési eljárásnak a hazai földpiac liberalizációja és ezzel a magyar és európai földárak kiegyenlítődése lesz a következménye. Így az európai mércével potom pénzért megszerzett állami földek piacra dobása belátható időn belül megsokszorozhatja a földvásárlásra fordított, befektetett tőkét, vagy monopolhelyzetet teremthet a befektető számára a felértékelődő, stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű élelmiszerpiacon. Vélhetően ebben a megyében is e két szempont lehetett a legfőbb mozgatórugója az állami földek privatizációjának.
Számos esetben a nyertes „földművesek” tevékenységi köre is igen távol esik a mezőgazdaságtól, ha egyáltalán azonosítható. Találunk közöttük milliárdos nagyvállalkozókat éppen úgy, mint nem mezőgazdasági foglalkozású/végzettségűeket, így például jogászt, bankárt, biztosítóst, marketinges, piackutató, életciklus elemző közgazdászt, szállodai menedzsert, vendéglátós szállodatulajdonost, építési, építőanyag-gyártó/-forgalmazó, közúti áruszállító, nemzetközi szállítmányozó, fitnesz/testépítő gépeket, berendezéseket gyártó és forgalmazó kis- és nagyvállalkozókat, sőt bányamérnököt, mi több fitneszedzőt, vagy éppen általános iskolai művésztanárt is. Akad köztük jónéhány politika-közeli szereplő, polgármester, alpolgármester és számos önkormányzati képviselő is. Vannak persze ebben a megyében is szép számmal olyan nyertes árverezők, akiknek a tevékenysége a nyilvános adatbázisokból egyértelműen nem azonosítható, és esetleges stróman-szerepük gyanúja is felmerülhet.
E megyére is általánosan jellemző továbbá, hogy politika – (Fidesz/kormány/Magosz) – közeli rokoni, baráti, illetve nagyvállalkozói érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez.
A mellékleteivel együtt 110 oldalas Heves megyei állami földárverési zárójelentés mindezeket és számos egyéb szempontot is részletesen elemez, igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi arcát, és a teendőkre vonatkozó javaslatokat is megfogalmaz. Így hát jó szívvel és szeretettel ajánlom a tények dokumentálása és a „szemek nyitogatása” szándékával készített összeállításomat a bennünket körülvevő világ iránt érdeklődő kortársaimnak éppen úgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a tetteinket megítélő utókornak.
A teljes elemzés, az érintettek neveivel együtt elérhető ITT.
Készült: a Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával
1 Bizonyára nem volt véletlen, hogy az állami földek privatizálását előkészítő állami földbérleti rendszer 2011-es indítását megelőzően a VM e területért felelős közigazgatási államtitkára, Farkas Imre – a minisztériumban alig-alig tartózkodva – az országot járta. Vélhetően – Szabó Csaba földügyi miniszteri biztossal együtt – a program kormányzati kedvezményezettjeivel, a rendszer területi „vazallusaival” és „alvazallusaival” egyeztette a földek érdekkörök közti elosztását, majd e privatizációt előkészítő „koordinációs” feladatra – annak fontosságát jelezve – a kormány 2013-ban önálló földügyi államtitkárságot hozott létre Bitay Márton Örs vezetésével. (Bitayt, mint a rábízott feladat végrehajtása során „elhasználódott megbízható kádert” azután 2019-ben annak rendje és módja szerint leváltották. Friedrich Schiller nyomán: „A mór megtette kötelességét, a mór mehet.”)
2 Orbán Viktor beszéde a „Mindent a magyar vidék jövőjéért” című könyv bemutató sajtótájékoztatóján, 2020. 07. 09.,
3 Alvincz J. – Fazekas S. – Jójárt L. – Kurucz M. (2020): Mindent a magyar vidék jövőjéért – Mezőgazdaságunk 2010-2018., Gondolat Kiadói Kör Kft., Budapest, 408 p., https://www.libri.hu/konyv/alvincz_jozsef.mindent-a-magyar-videk-jovojeert.html https://www.youtube.com/watch?v=jzqttx6JH9U
4 Nagy István: Jelentősen nőtt a családi gazdaságok aránya, Origó, 2020. 07. 20.,
Elkezdődött az agrárágazat átfogó modernizációja, Világgazdaság, 2021. 02.15.
5 NFA (Nemzeti Földalapkezelő Szervezet) http://www.nfa.hu/, 2019. július 1-től NFK (Nemzeti Földügyi Központ) http://www.nfk.gov.hu/
