
Egyáltalán nem tetszik Baranyi Krisztinának, hogy a Párbeszéd törvénymódosító javaslatokkal mondaná ki azt, amit valójában a népszavazáson akarnak elérni: a Fudan idehozatalának leállítását és az álláskeresési járadék hosszabb folyósítását. A polgármester szerint ugyanis épp ez adhatna lehetőséget az ellenzéknek, hogy megkezdje a valódi munkát: „tematizálni a nyilvánosságot” és „lemenni vidékre”.
Szabó Tímea, a Párbeszéd leköszönő társelnöke csütörtökön jelentette be: törvénymódosító-javaslatokat nyújtanak be a népszavazási kérdéseik kapcsán. Vagyis, jogszabállyal mondatnák ki a Fudan-törvény hatályon kívül helyezését és az álláskeresési járadék meghosszabbítását kilenc hónapra. Ezek azok a kérdések, amelyekről korábban referendumot kezdeményeztek és sikerült is összegyűjteniük a szükséges számú aláírásokat.
– Feltartott kezekkel nagyon nehéz lábon lőni magunkat, néhány ellenzéki barátomnak és politikai szövetségesemnek úgy tűnik, mégis sikerülhet a bravúr – így reagált az ügyre Baranyi Krisztina. A IX. kerület polgármestere szerint ugyanis a képviselők a NER történetének eddigi egyetlen nem kormánypárti népszavazását térítenék el, miközben több, mint kétszer kétszázezer választó aláírásával támogatta a népszavazási kezdeményezéseket. Ráadásul tudják, hogy a javaslatuk nem fog célba érni, vagyis mindössze azt fejezik ki vele, hogy az ellenzék vezetői félnek a népszavazás megtartásától. Arra számítanak, hogy kiábrándult ellenzéki szavazókkal, erőforrások híján és várhatóan a legkedvezőtlenebb időpontra kiírt népszavazáson rendkívül alacsony lesz a részvétel.
Baranyi Krisztina szerint ettől ő is tart. Ugyanakkor ebből „nem megfutamodás, hanem még keményebb küzdelem következik”. Szerinte ugyanis, amikor rosszul állnak, akkor igazán nagy hiba feladni a még meglévő lehetőségeiket és még súlyosabb hiba gyávának tűnni.
A politikus ezután az ellenzéket hosszú évek óta és a választások után ismét ért kritikákat is belefűzte. „Az ellenzéknek tematizálnia, kell a nyilvánosságot”, hát most itt a téma. „Az ellenzéknek le kell mennie vidékre”, itt a lehetőség elindulni.
Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője korábban lapunknak azt mondta: tart attól, hogy majd rájuk akarják terhelni a népszavazás költségének politikai terhét, „minket állítanak be a gonoszoknak, akik egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben hasonlókra szórnánk a pénzt.”