A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének ELTE Intézményi Szervezete (FDSZ-ELTE) közleményben kéri számon a magyar kormányt, hogy az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben még nem történt béremelés– adta hírül a Telex.
Amíg a tervek szerint bruttó 820 ezer forintra nőhet a közoktatásban dolgozók átlagbére, addig „egy átlagos fővárosi albérlet árát (250 ezer forint) jelenleg nem éri el sem egy pályakezdő tanársegéd, sem a már doktori fokozattal rendelkező adjunktus nettó bére” – olvasható az FDSZ közleményében. A szakszervezet szerint egy állami egyetemen munkát vállaló, diplomával és nyelvvizsgával rendelkező, doktori tanulmányokat folytató tanársegéd garantált bérminimumra kiegészített nettó havi bére 217 ezer forint, a már doktori fokozattal rendelkező adjunktus garantált nettó havi bére pedig 243 ezer forint.
Közleményében az FDSZ a megszakított tárgyalások folytatását követeli. A szakszervezet szeretné: a munkáltatói döntésen alapuló illetmény (2021-22-től bevezetett „15+15 százalék”) beépítését az alapbérbe, az így létrejövő garantált alapbérek legalább 50 százalékos azonnali emelését minden munkakörben és beosztásban, az oktatói-kutatói és a közalkalmazotti bértáblák felülvizsgálatát, a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő garantált tanársegédi minimumbér bevezetését és bértáblában való rögzítését, a további oktató kollégák, illetve a kutatást-oktatást támogató kollégák bérezésének ehhez igazítását, a bérek értékállóságának biztosítását, a doktori ösztöndíjak azonnali 100 százalékos emelését és hosszú távú értékállóságának biztosítását a garantált bérminimumhoz való igazítással.