Döntött a bíróság: Kósa Lajos megsértette a csengeri örökösnő jó hírnevét
Kósa Lajos 2021. november 4-én a a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülése után. A kép forrása: RTL Klub.

Nem jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője megsértette a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária jó hírnévhez való jogát, amikor azt állította: csalásért el volt ítélve – adja hírül a Blikk.

A lap azt írja, hogy a nagy összegű csalással vádolt asszony nyújtott be keresetet Kósa ellen tavaly, bocsánatkérést és 2,5 millió forintot követelve tőle. A Debreceni Törvényszék kedden, első fokon P. Máriának adott igazat. Ügyvédje, Helmeczy László a Blikknek azt mondta, okirattal tudták igazolni, hogy P. Máriát sosem ítélték el korábban csalásért.

A történet akkor kezdődött, amikor az örökösnő többek között Kósa Lajosnak is azt állította, 1300 milliárd forintot örökölt Németországban elhunyt édesapjától, de nem tud hozzáférni a pénzhez. P. Mária szerint Kósa maga kereste meg őt, hogy segítene megszerezni a vagyont.

Megint megszólalt a csengeri örökösnő
Magyar Hang

Megint megszólalt a csengeri örökösnő

Hosszú idő után adott interjút P. Mária.