„Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson” címmel közölt interjút internetes kiadásában Novák Katalinnal, a Fidesz alelnökével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárával a Die Welt című konzervatív német lap. Ebben a politikus – mint arról a Hvg.hu beszámolt – Donald Tuskot durcás kisgyerekhez hasonlította.
A magyar politikus akkor fogalmazott így, amikor arról kérdezték, hogy az Európai Néppárt (EPP) lengyel elnöke, Donald Tusk vírushoz hasonlította Orbán Viktor. Elmondta, hogy háromgyerekes anyaként volt alkalma átélni kisgyerekek dackorszakát. A gyerekek „durcásak lesznek, ha nem azt játsszuk, amit akarnak”, ilyen esetekben „férjemmel gyakran becsuktuk az ajtót és hagytuk, hogy kitombolják magukat” – magyarázta.
„A demokráciát zárja karanténba" - Tusk üzent Orbánnak | Magyar HangHozzátette, vírusként jellemezni egy embert vagy egy pártot egy világjárvány közepette „komolytalan és ízléstelen”, és „nem méltó egy politikushoz”.
A portál megjegyzi, hogy a kormányközeli Magyar Nemzetben április közepén a párbeszédes Szabó Tímeáról jelent meg véleménycikk, amelyben éppen egy kórokozóhoz hasonlították.