Az ügy pikantériája, hogy az ÉMKK és jogelődje, a Volán nemcsak hogy évtizedek óta bonyolítja Nyíregyházán a buszközlekedést, hanem ma is a társaság végzi. Az önkormányzat és az ÉMKK közötti vita a helyi közlekedés 2012-es átalakítása után csúcsosodott ki. A 2012 és 2016 közötti időszak költségeinek elszámolása miatt nem jutottak egymással dűlőre a felek. A szolgáltatási szerződés szerint ugyanis a helyi tömegközlekedés működtetése közben keletkező veszteséget közösen viselik. Nyíregyháza önkormányzata azonban vitatta az ÉMKK által megállapított kompenzáció mértékét. A szolgáltatásért így csak a cég által kért díj egy részét fizette ki.
A másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla tanácsa azonban helyben hagyta az első fokú bíróság megállapítását: eszerint a közlekedési cég hatékonyan szervezte meg a buszok közlekedését a városban, és ezért megfelelő összeget is számláztak. Az önkormányzatnak ezért 1,2 milliárd forintot kell fizetnie az ÉMKK-nak, amely – ahogy arról fentebb szó volt – ma is a helyi buszközlekedést bonyolító vállalkozás. Nem lényegtelen: az önkormányzatnak 15 napon belül kell átutalnia a pénzt a cégnek. Az ítélőtábla mindössze az első fokú per költségén változtatott: a közel 16 millió forintos perköltség összegét kétmillióval megemelte.