A Válasz Online-on megjelent hosszú interjúban elemezte a magyar egészségügy helyzetét, az oltási rendszer hiányosságait Szijjártó László gyermekgyógyász, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. Szijjártó azt követően került a figyelem középpontjába, hogy nemrég élesen bírálta az oltási rendszert, szerinte az oltást végző háziorvosokat fenyegetéssel „motiválják”.
Az orvos a koronavírus elleni oltások szervezésével kapcsolatosan arról beszélt, hogy „egy ilyen nagy kampány levezénylése egyáltalán nem háziorvosi feladat. A járványügyi apparátusnak kellene megszerveznie, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ kivérzett, már a járvány előtt is komoly gondjai voltak a személyi állományával. Most már ordítóan átüt, milyen kevesen vannak, sokszor nem tudják ellátni a feladatukat.”
Később hozzáteszi, „régóta mondom, hogy Magyarországon az egészségügy nem most omlik össze, már régóta háborús viszonyok jellemzik.” Szijjártó László arról is beszél, hogy az oltási rendszerben található hiányosságok nem a háziorvosok miatt keletkeznek, ezért megoldani sem tudják azokat, így azt kéri az emberektől, ne a háziorvosokat keressék a rendszer gondjaival, amúgy is hatalmas leterheltségben dolgoznak.
A politika felelősségéről és szerepéről pedig a következő sorok szólnak. „Kérem a politikusokat, hogy pártérdekektől függetlenül kezeljék az egészségügyet, függesszék fel a cenzúrát. Biztosítsák, hogy az egészségügyben dolgozók nyíltan jelezhessék a gondokat, hibákat. Adjanak esélyt, hogy gyorsabban, hatékonyabban tudjuk ezeket korrigálni. Csak olyan rendszerben lehet megbízni, ahol kicsi az esély a hibák elkendőzésére. A lakosságnak is joga van tudni ezekről, ami növelné a bizalmat, az együttműködési készséget is.”
A harmadik hullámban az egészségügyet érő terhelésről elmondja, a második hullámban még volt ideje a nővéreknek arra, hogy megetesse, megmosdassa a beteget, „most már előfordul, hogy egyikre sincs idő, annyi a beteg, hogy az a kérdés, az oxigénmaszkot egyáltalán vissza tudja-e időben tenni a betegre.”
Utóbbi magyarázatául elmondja, „a covid-osztályokon súlyos állapotú, folyamatosan oxigénterápiára szoruló betegek sok kórházban nem nyílt térben fekszenek, mint az intenzív osztályon, ahol a személyzet minden betegre rálát, hanem egy normál kórteremben. A szobában van egy-két-három-hat ágy, az ajtón nincs üvegbetét, hogy lehessen látni, mi történik bent, az ágyakat nem figyeli kamerarendszer. Amikor a kórteremben van az ápoló, akkor tudja, mi történik, amikor kimegy onnan, akkor nem, és kimegy, mert sok beteget kell ellátnia. Ha az oxigénhiánytól zavart beteg esetleg lehúzza az oxigénmaszkot, és nem veszik észre, az borzasztó nagy probléma, mert rövid időn belül jelentősen romolhat az állapota. A koronavírus-ellátás ilyen tömegű beteg esetén katasztrófamedicinát igényelne a hazai tönkrement egészségügyben.”
Végül a katasztrófamedicina sajátosságait ismertetve arról is beszél, hogy „már a kezdet kezdetén is kevés intenzív terápiás nővér volt, azóta a helyzet csak rosszabb lett. Minél több beteg jut egy nővérre, annál inkább romlik a betegek túlélési esélye. Emiatt fel kellene vetni, hogy ne kerüljenek lélegeztetőgépre azok, akiknek nincs esélyük a túlélésre. Ha több beteget szeretnék ellátni, mint amennyit a személyzet ápolni képes és nem szelektálok időben közöttük, akkor olyanok is meghalnak, akiknek esélyük lenne a gyógyulásra.” Azt is hozzáteszi, a sok lélegeztetőgép semmit sem ér szakemberek nélkül.
