
A törvényileg lehetséges maximumot, hathavi jutalmat szavazott meg a fideszes többségű sárospataki képviselő-testület a leköszönő fideszes polgármesternek, Aros Jánosnak és alpolgármesterének, a szintén fideszes Sikora Attilának – írja a 444.hu. A cikk szerint az eredeti előterjesztésben még egy hónapnyi szerepelt, egy bizottsági ülésen módosították és változtatták az összeget a hatszorosára. Az indoklás szerint a jutalom a két vezetőnek a „2024. évi munkájuknak a magas színvonalon történő elvégzéséért” jár.
Érdemes megjegyezni, hogy a júniusi választáson a helyiek 14 év után leváltották a polgármestert a posztjáról, 36 százalékot szerzett, és a város hét egyéni választókerületéből hatban győzött az ellenzék. Mindezt úgy, hogy a Fidesz az EP-listájára közben 44 százalék szavazott.
Aros János a lapnak azt mondta, hogy jól esett neki a testület döntése, de nincs szüksége ekkora összegű jutalomra. Állítása szerint jelenleg keresi a jogi lehetőségét annak, hogy hogyan tudja nem felvenni ezt az összeget, ami azért nehéz, mert az önkormányzat döntése alapján a pénzügyi iroda a következő napokban számfejteni fogja a pénzt. Most azt kell megnézni, magyarázta, hogy technikailag megoldható-e, hogy ezt a pénzt visszautalja, illetve hogy lehet-e még olyan megoldást találni, hogy az önkormányzat visszavonja a döntését.