Ahogy távolodom a parttól, úgy lesznek egyre óvatosabbak a karcsapásaim, nem kavarom fel jobban a Balaton amúgy zavaros vizét, ki tudja, mit rejt a mély. A tó legveszélyesebb élőlényei észrevétlenül támadnak, és hatásukat csak a távozásom után fejtik ki, én mégis valami közvetlenre, valami vadra számítok. Egy cápára, például. Még akkor is, ha nagyobb valószínűséggel bukkanok a NER által érintetlenül hagyott partszakaszra, mint egy emberevő szörnyetegre a vízben. Mégis, minél elképzelhetetlenebb a támadás, annál borzongatóbb a gondolata. Sokáig úgy éreztem, egyedül vagyok a félelmemmel, a Cápák a Szajnában című francia filmet látva azonban megnyugodtam: vannak még lelki társaim.
A Netflixen látható horror nem bonyolítja túl a történetet: felhúz egy búvárszemüveget, és elmerül a francia fővárost átszelő, erősen szennyezett vízben. És bár az első perctől fogva tudjuk, hogy mit talál a mélyben, a bő százperces alkotás végén mégis döbbenten ülünk a képernyő előtt. És nem elsősorban a címben ígért cápák miatt.
Provokatív gesztus másfél hónappal a párizsi olimpia előtt bemutatni egy filmet, amelyben a fenevadak egymás után falják fel a Szajnában versenyző triatlonosokat (és sok más szerencsétlent), de legalább ilyen merész húzás nyilvánvalóan trash filmes eszközökkel a néző arcába tolni a klímaváltozás pusztító hatásait. A trash (avagy „szemét”) film nem rejti el önmaga gyengeségeit, sőt, kihangsúlyozza a művészi értékektől biztonságos távolságot tartó, hatásvadász megoldásokat. Egy horror esetében ez az igazi antigiccs: vagyis amikor a reflexió és a kritikai érzék nélküli alkotás nem a világ émelyítő szépségét, hanem a vegytiszta borzalmat ábrázolja. A Cápák a Szajnában a felszínen legalább ennyire felszínes, csakhogy a zavaros mélyben sokkal több rejlik a kegyetlen fenevadaknál.
A sztori röviden ennyi: egy francia kutatócsoport a Csendes-óceán kontinensnyi méretű szemétszigete alatt élő cápákat tanulmányozza, amíg egy tragikus találkozás rá nem döbbenti a csapat vezetőjét, hogy a kipécézett állatok nem is hasonlítanak a Steven Spielberg kultikus filmjében látott monstrumra, ezek már mutáns gyilkológépek, amelyeket egy robbanás sem állíthat meg; bármire képesek: elúsznak, mondjuk, Európáig, és a Szajna édesvizében is vidáman folytatják a vadászatot. És miközben ők a folyóban a prédára várnak, a parton a természetvédők és a politikusok azon versengenek, melyikük valóságérzékelését torzítja jobban a demagógia. A végeredmény a totális katasztrófa.
Tekintettel a nyári játékok Szajnában rendezendő versenyszámai körüli felhajtásra, a netflixes horror az olimpia bizarr felvezetésének is tűnhet. Ehhez képest a Momentum 2017-es NOlimpia-kampánya bájos kedvcsináló volt csupán. Mint ismeretes, a párizsi folyószakasz annyira szennyezett, hogy az ott vízbe ugró sportolók a versenyt követő hosszabb-rövidebb időszakot minden bizonnyal a szállásuk egy jól körülhatárolható, fajansz méretű részén töltik majd. Ez azonban egyelőre nem tántorítja el a szervezőket: a triatlonosok a valóságban is a Szajna vizét nyelhetik majd. Anna Hidalgo párizsi polgármester odáig ment az olimpiai kampányban, hogy kijelentette, bő egy héttel a játékok nyitánya előtt megmártózik a folyóban, demonstrálva a tisztítási akció sikerét.
Ezzel a propaganda terén kis híján utoléri a filmes városvezetőt, újraalkotva a fikciót – remélhetőleg a valóságban boldogabb véget ér a történet. És ugyanebben bízhatunk a klímakatasztrófa esetében is, amelyre szintén igen nyilvánvaló eszközök segítségével mutat rá a film. Az emberi tevékenység következtében létrejött óriási szemétsziget alól érkező mutáns szörnyek alig félreérthető szimbólumai a természet válaszcsapásának. Nem pusztíthatjuk a bolygót következmények nélkül, és ezek a következmények rettenetesek lesznek. Talán nem édesvízi cápák képében érkezik a bosszú, de valami előbb-utóbb előtör a mélyből. Addig persze még van némi időnk, ahogy az alkotóknak is: a hírek szerint már tervezik a horror második részét.
Cápák a Szajnában, francia horror. Rendezte: Xavier Gens. Netflix, 2024
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/26. számában jelent meg június 28-án.
