Több mint 84 ezer diák kezdik meg hétfő délelőtt a magyar nyelv és irodalom érettségit, a koronavírus-járvány miatt különleges intézkedések közepette. Habár egy ideig az sem volt biztos, hogy egyáltalán meg lehet-e tartani a vizsgákat, a kormány úgy döntött, hogy mivel nem szabadul el a járvány, az írásbelik biztonságosan lebonyolíthatók.
A szokásoktól eltérően hétfő délelőtt 9 órakor kezdődnek meg az írásbeli vizsgák az ország 1114 iskolájában és kormányhivatalában. A tömegközlekedés – habár az elmúlt időszakban sok helyen csökkentett kapacitással üzemelt – az érettségik idejére ismét sűrűbben fog járni. Az intézmények közelében ráadásul rendőrök is segítik majd a forgalmat.
A diákok az iskolákban maszkot kapnak, ezt a folyosókon hordaniuk kell és a vizsga ideje alatt is „erősen ajánlott”. A tanároknak kesztyűt is biztosítottak, illetve fertőtlenítőszereket is kaptak az iskolák, amelyekkel a takarítás az érettségik idején is zajlani fog. Az írásbelik közben az ajtókat kitámasztják majd és az ablakok is nyitva lesznek a szellőzés érdekében, egy teremben pedig legfeljebb 10 vizsgázó lehet, betartva egymás között a legalább másfél méteres távolságot.
Habár a járvány miatt az elmúlt időszakban számos intézménybe csak lázmérés után lehet belépni, az érettségi előtt ilyen nem lesz. Legalábbis néhány napja még ezt mondta Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár, azzal indokolva, ha valaki lázas, két cataflam bevételével úgyis 37 fok alá vihető a hőmérséklete. Természetesen arra számítanak, hogy ha valaki beteg, az a többiek érdekében nem fog elmenni a vizsgára.
Az idén csak írásban megtartott érettségi nem kötelező, aki most nem szeretné letenni, ősszel is megteheti. Még hétfőn reggel is meggondolhatják magukat az érintettek. A szombaton nyilvánosságra hozott adatok szerint ezzel mindössze a diákok 3 százaléka élt.
Oktatói érdekképviseletek tiltakoztak az ellen, hogy a járvány közepén megtartsák az érettségit. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) még szombaton is jelezte, hogy baj lehet a vizsgákkal. Egyrészt arra hivatkoznak, hogy a diákok közül sokan akár idős szülőkkel, nagyszülőkkel élnek együtt, az ő esetükben így különösen kockázatos, ha megbetegszenek. Másrészt szerintük jogi szempontból is több sebből vérzik az idei érettségi.
Az idei érettségiről szóló vita azt követően lángolt fel igazán, hogy Orbán Viktor egy Facebook-videóban azt mondta, hogy május 3-ra várják a koronavírus-járvány tetőzését. Maruzsa Zoltán az egykori nyugatnémet szélsőbaloldali terrorszervezethez, a Vörös Hadsereg Frakcióhoz hasonlította a PDSZ-t.
Tessék mondani, lehet itt ma érettségizni? | Magyar HangA diákok a hagyományoknak megfelelően az első napon magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelvből tesznek írásbelit. A magyar érettségire közép- és emelt szinten is 240 perc áll rendelkezésre, és maximum 100 pontot lehet elérni mindkét szinten. Két különböző feladatlapot kell a diákoknak megoldaniuk: az elsőre 90 percet kapnak a vizsgázók, egy 60 perces szövegértési és egy 30 perces szövegalkotási feladatból áll. Utóbbinál két típusból kell egyet választani, egy érvelést vagy egy gyakorlati szövegműfaj elkészítését, 120-200 szavas terjedelemben. A második feladatlap megoldására 150 percet kapnak az érettségizők. Egy 400-800 szavas műértelmező szöveget kell megírni, lehet választani egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése között.
A magyart kedden a matematika, szerdán a történelem, csütörtökön az angol nyelv, pénteken a német nyelv követi.