A magyar bírók és bírósági alkalmazottak mellett az ügyészek és az ügyészségi alkalmazottak is méltatlanul alacsonynak tartják a javadalmazásukat. Utóbbiak közül jó néhányan a 24.hu-nak arról számoltak be, hogy képtelenek megélni a fizetésükből, ami a nettó 300 ezer forintot sem éri el.
A lap által megkérdezett egyik ügyészségi alkalmazott azt mondta, a korábban jól kereső bírósági-ügyészségi dolgozók most a szakmunkás bérminimumot kapják, vagy legfeljebb 20-40 ezer forinttal többet. Szerinte hónapok óta csak hitegetik őket a béremeléssel. A lap úgy tudja, hogy tavasszal több megyében is tartottak összügyészi értekezleteket, ahol a legfőbb ügyészségi vezetők azt hangoztatták, hogy mindenki tartson ki. Közben viszont az intézményekben sorra mondanak fel az emberek, a helyükre pedig nem találnak megfelelő munkaerőt, emiatt a jelenlegi dolgozókra egyre nagyobb a munkateher hárul, a túlórát pedig nem fizetik ki nekik.
Szeptemberben kaptak ugyan egy bruttó 500 ezer forintos bérkompenzációt, ezt viszont nemcsak az alacsony keresetűek, hanem a milliós fizetésű ügyészek és vezetők is megkapták, amit a dolgozók szintén méltánytalannak éreztek. A júniusban kapott 340 ezer forintos bérkompenzációjukat pedig csak a korábbi 300 ezer forintos ruhapénz átnevezésének tartják, vagyis a kompenzáció csak nettó 26 ezer forintot jelentett pluszban.
A 24.hu kérdésére a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség is elismerte az ügyészségi dolgozók problémáit, és jelezték, hogy tárgyalnak a kormánnyal, majd miután pontokba szedve felsorolták az elmúlt másfél év fizetésen felül adott juttatásait, azt írták: mindez nem pótolja az átfogó bérrendezést, amelyért a Legfőbb Ügyészség vezetése mindent meg fog tenni.