Lázár János: Visszafogottabban valósul meg a Fertő tavi beruházás
A Fertő tó 2023 elején (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

A Fertő tavi beruházás – a korábbi rossz, a tájba nem illeszkedő tervekhez képest sokkal visszafogottabban valósul meg. Nem károsítja a környezetet, viszont végre rendezi az állapotokat – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtök este a Facebook-oldalán.

Mint írta, a tónál hamarosan teljesen elkészül az új kikötő. „Jelenleg a megnyitásához szükséges infrastruktúra kialakításának utolsó munkái zajlanak. Hamarosan újra visszakapják a területet a helyiek, a vitorlázók és a horgászok. A folyamatban lévő munkálatokhoz minden engedély rendelkezésre áll. »Csak« azt szeretném, amit a helyiek is: egy olyan korszerű, mégis a természetbe illeszkedő partszakasz kialakítását, amely a környezeti értékek megőrzése mellett, kulturált körülményeket biztosít a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak. Annyit és úgy, amelyeket az osztrák partszakaszokon a környezetféltők is üdvözölnek” – fogalmazott.

A bejegyzésben a miniszter nem tett említést róla, de csütörtöki hír, hogy a Kúria megsemmisítette a Győri Törvényszék korábbi ítéletét a Fertő tó ügyében, a döntés értelmében a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem károsítja a természetet. Azt, hogy hogy néz ki a Fertő osztrák partja, ebben a cikkünkben mutattuk be, itt pedig összehasonlítottuk a két oldalt.

B.zzeg Fertő!
Grimm Balázs

B.zzeg Fertő!

53 millió euróból fenntartható–öko–bio–zöld strandot, kikötőt építettek ki a Fertő partjára. A tó osztrák oldalára, nálunk betonfal és szögesdrót zárja el a partot a látogatóktól.