Rosszul esett. Megmondom őszintén, ez most rosszul esett… Talán így 2024 nyarán ki lehet jelenteni, hogy most már végképp hozzá kell szoknunk – még itt, a Bükk lábánál, Miskolcon is – a forró mediterrán szélben hajladozó fák látványához. Éppen én is hűs ásványvizet kortyolgatok, és a Magyar Hang 2024. június 28-ai számában Aranyosi Péterrel készült interjút olvasgatom, amikor beüt a mennykő: „Tenger helyett maradjunk még Miskolcon. Milyennek látja most a várost?” majd a válasz: „Rettenetesnek…” a többit nem is idézem, el lehet olvasni. Röviden, tömören összefoglalva: Miskolcon nincs semmi, a közélet a diósgyőri stadionban létezik.
Péter, nem tudom milyen gyakran jársz Miskolcon, azt sem, hogy merrefelé látogatsz el a diósgyőri stadionon kívül, de azért lenne egy-két hely, amit ajánlanék a figyelmedbe, egy-két ügy, amiről szívesen beszámolnék neked. De kezdjük inkább ott, hogy nem könnyű ám az élet errefelé. Meg is kérgesedik a borsodi emberek lelke. Itt valahogy kétszer-háromszor keményebben kell dolgozni ugyanazért az elismerésért, mint az országhatáron belül nyugatabbra. Persze arrafelé is vannak nehéz helyzetek, kemény munka ott is terem, és ott se hűvösebb a 36 fok árnyékban. Tudom én, de valahogy mégis azt látom, hogy a szerencsésebb vidékeken tett kapavágást is nagyobb csodaként tálalják, mint itt a valódi szépségeket, eredményeket.
Szóval Péter, ajánlom, hogy sétálj fel az Avasi kilátóhoz, és nézz körbe. Olyan csodálatos játszópark jött ott létre a fák árnyékában, amilyen biztosan nincs még egy az országban. Maga a kilátó is meg újult végre, és talán az avasi pincesor helyzete is javulni fog a közeljövőben. Sok egyeztetés, lakossági fórum, tervezgetés előzte meg. Mindezt úgy írom, hogy én ezeken nem vettem részt, de értesültem róluk. Maga az Avas hegy kezd valódi funkciót kapni, sportolási, időtöltési helyszínként működni. Ha egy kicsit átsétálsz a túloldalra, az arborétumhoz, láthatod, hogy a közösségi kertek a virágkorukat élik. Pár évvel ezelőtt sok üres parcella helyén ma szó szerint virágzó kiskertgazdálkodás zajlik. Ha a belvárosról érdeklődsz, akkor azt találod fő hírként, hogy az Avas szálló új tulajdonosa, az MCC megkapta az engedélyeket, és megkezdődhet végre az építkezés, a felújítás. Ez az egyik meghatározó épület a belvárosban, aminek a sorsát hosszú éveken keresztül nem volt képes rendezni egyik politikai tömörülés sem. A politikai csatározásokat elkerülő, a politikai pártokon kívülről érkező Veres Pálnak ez sikerült.
Emellett sikerült számos beruházást is a városba csábítania. Ha a városkapuk környékén szétnézel, akkor azt látod, hogy egymás után nőnek ki a földből a csarnokok, vagyis munkahelyek is teremtődtek az elmúlt időszakban. A közéletre visszatérve, míg máshol az akkumulátorgyárakkal küzdenek, addig Miskolcnak a cementgyár újraindítása ellen kell újra és újra harcolnia. Nem akarunk a domborzati adottságaink miatt amúgy is terhelt levegőbe még több tonnányi szálló port évente. Itt is a civil összefogás vezeti a küzdelmet.
Az országosan egyedülálló Miskolci Filmfesztivált se kellene kihagyni a közélet megemlítéséből. De ha már közélet, szellemi élet, akkor a Miskolci Egyetemről is ejtsünk szót, ahol azt látod, hogy az ország egyik legszebb, legzöldebb kampuszán is történtek és történnek fejlesztések. Olyannyira, hogy idén az EUSA Európai Egyetemi Játékokat a Miskolci és Debreceni Egyetem közösen rendezi. A nemzetközi ranglétrán a Miskolci Egyetem egyre magasabbra kerül. Persze hosszú még az út, sok az elvégzendő feladat. De ha visszatérünk Diósgyőrbe, az egyébként építészeti díjat nyert stadionhoz, akkor azt látod, hogy egy kosárlabda-aréna is született a közelben, a környék sportéletét pedig végre nyilvános sportpályákkal is támogatni fogják.
Abba is hagyom a felsorolást, pedig lenne még számos említésre méltó dolog. De hogy rendben van-e akkor minden? Persze, hogy nincs rendben. Persze, hogy van sok-sok megoldatlan probléma, fel nem épült dolog, ki nem javított út, késő vonatok, és sorolhatnám. De a legnagyobb gond az emberek fejében van, azt hiszem. Ezen pedig aligha segít az, ha sommásan csak rettenetesnek ítéljük a helyzetet, és negáljuk azt a sok-sok erőfeszítést, amit politikától függetlenül bármelyik tömörülés vagy szervezet végzett vagy végez. De tudom, a borsodi embernek kétszer-háromszor annyit kell teljesítenie, hogy megkapja ugyanazt az elismerést. Csak hát amikor egy másik, ugyanolyan keményen dolgozó borsoditól se kapjuk meg, akkor az rosszul esik. Őszintén rosszul. Töltök még egy kis ásványvizet. Egészségedre, Péter! Vivát Miskolc!
A szerző informatikus mérnök, egyetemi tanársegéd
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/29. számában jelent meg július 19-én.
