
Összesen 46 főből és 13 járműből álló tűzoltócsapat indul el csütörtökön Észak-Macedóniába, hogy segítsenek az ottani erdőtüzek oltásában – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Vannak köztük logisztikusok, drónpilóták és három egészségügyi szakember is. Járműveik között van három erdőtűzoltó jármű, egy vízszállító jármű, egy drónszállító jármű drónokkal, egy terepjáró, egy parancsnoki autó, a csapatot szállító két mikrobusz, egy quad, valamint három teherautó, amelyek a folyamatos munkavégzéshez szükséges eszközöket, sátrakat, fektetőanyagokat és az ellátmányt szállítják. A tervek szerint Szerbián keresztül csütörtök későn este jutnak el a fővárosba, Skopjéba, majd az eligazítást követően az Észak-Macedón Védelmi és Mentési Igazgatóság által meghatározott területen fogják bevetni őket.
A katasztrófavédelem felidézte, hogy a hőség és szárazság miatt nem csak Magyarországon nőtt meg a szabadtéri tüzek kockázata, a napokban az egész Balkán-félszigeten jellemzőek a nagyobb kiterjedésű szabadtéri tüzek. Az Észak-Macedón Köztársaság területén komoly erdőtüzek pusztítanak, amelyek megfékezéséhez a balkáni állam nemzetközi segítséget kért.
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Magyarország segít Észak-Macedóniának, 2016. augusztusában vihar- és árvízkárok helyreállításhoz és a kitelepített emberek elhelyezéséhez használható eszközöket, felszereléseket küldött a magyar katasztrófavédelem.