Elsősorban Zala és Somogy megye érintett. Szombat estig még általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de vasárnap sem javul nagyon az időjárási helyzet.
Belföld
Nagy újdonságot nem árulunk el, ha azt mondjuk, nem vitték túlzásba a közpénz milliárdokból működő állami közszolgálati hírügynökségnél.
Kemény kijelentéseket tett az Index kirúgott főszerkesztőjére a portált tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke. Szerinte Dull az elmúlt időszakban rendszeresen egyeztetett magas rangú baloldali pártpolitikusokkal.
Lakókat telepítettek ki Surdon, ahol derékig ér a víz az utcákon. Egy hidat elmosott a víz, Miháldra nem lehet bejutni.
A kormány leváltásának szükségességét és a zöldpolitika előtérbe helyezését szorgalmazta az LMP kongresszusán Schmuck Erzsébet, Kendernay János és Karácsony Gergely.
Bezárhat Vásárosnaményban a korábbi Vörös Október ruhagyár, tüntettek a dolgozók, akadnak, akik közmunkáért „lobbiznak”.
Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki.
Az extrém mennyiségű csapadék miatt péntek este óta a megye tucatnyi településén kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek.
A IX. kerület addig nem tekinti a portált sajtópartnernek és semmilyen ügyben nem nyilatkozik.
A Vas megyei Nemeskolta és Sorkifalud között történt a baleset.
14-gyel nőtt az aktív fertőzöttek száma. 68 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 5-en vannak lélegeztetőgépen.
80-100 mm-t meghaladó csapadékösszeg is lehet egyes helyeken.
A mérkőzés után még hét gyanúsítottról számolt be a rendőrség, ezúttal viszont nem közölték, hogy hány gyanúsított van.
A törvényszék szerint ugyanis fennállhat a bűnismétlés lehetősége.
Mintegy három órát vonultak a Karmelita kolostorig, ahol hatan is felszólaltak. A rendezvény végével a tömeg lassan feloszlott.