Magyar Orvosi Kamara: Köszönjük nektek, rezidensek!
Koronavírusteszthez vesz mintát Csicsely Stefánia, a Szegedi Tudományegyetem orvostanhallgatója Siposné Varga Ildikótól, a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusától az intézményben 2020. december 2-án (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

– Köszönjük nektek, rezidensek, orvostanhallgatók, ápolók és szakorvosok! Nekünk kollégák vagytok – ez a rövid bejegyzés jelent meg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) honlapján.

Ugyan a kamara indoklást nem fűzött hozzá, de nem lenne meglepő, ha Orbán Viktor miniszterelnök kijelentésére reagáltak volna. A kormányfő ugyanis pénteken úgy fogalmazott: „Most az a helyzet, hogy a rezidenseket, ők az inasok, vagy akik frissen végzett diplomások, és készülnek a szakmájukra, őket már javarészt beoltottuk, és már vezényeltük is”. Ám az inas szót voltak, akik pejoratívnak találták, és kritizálták ezért a kormányfőt.

Orbán Viktort akkor is kritika érte, mikor Karikó Katalint, a Pfizer-vakcina egyik feltalálóját „asszonyságnak nevezte”, vagy mikor a gyerekeket „közjószágnak”, míg mások szerint kár a kormányfő ilyen jellegű kijelentéseinek nagy jelentőséget tulajdonítani a nyilvánosságban, hiszen addig sem a valóban fontos kérdésekről esik szó.

Legutóbb a MOK győri vezetője került a figyelem középpontjába, mikor többek közt arról beszélt, „kérem a politikusokat, hogy pártérdekektől függetlenül kezeljék az egészségügyet, függesszék fel a cenzúrát”.

Győri MOK-elnök: már az a kérdés, a nővér időben vissza tudja-e tenni a betegre az oxigénmaszkot
Magyar Hang

Győri MOK-elnök: már az a kérdés, a nővér időben vissza tudja-e tenni a betegre az oxigénmaszkot

Szijjártó László szerint a politikusoknak pártérdekektől függetlenül kéne kezelni az egészségügyet, fel kéne függeszteni a cenzúrát.