Orbán Viktor: „Az egésznek van egy nyálas, váladékos közege”

Orbán Viktor: „Az egésznek van egy nyálas, váladékos közege”

Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádióban (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Soros György bírósága hozta meg ezt az ítéletet, köztudott, hogy az EU tele van Soros György embereivel – így kommentálta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban az Európai Bíróság friss határozatát. Ahogy arról lapunk is beszámolt, 200 millió eurós (majdnem 80 milliárd forintos) átalányösszeget, és mostantól naponta egymillió eurót (közel napi négyszáz millió forintot) kell fizetni, mert Magyarország nem tartott be egy menekültügyben hozott bírósági ítéletet. A miniszterelnök szerint az ítélet alapján Európából egy kevert népességű kontinenst kell létrehozni. – Nem baj, ha fogy a fehér, meg fogy az európai – fogalmazott. Felidézte, hogy ez még 2015, 2016-ban kezdődött, amikor érkezett a menekültinvázió, kerítést építettünk, de Brüsszelben mást akarnak. A kormányfő szavai szerint töri a fejét, hogyan lehet a bírságot befizetni úgy, hogy nekik jobban fájjon, mint nekünk, „vannak lehetséges megoldások”.

Orbán Viktor elmondása szerint tudtak róla, hogy ez a döntés már korábban megszületett. – De ezek a brüsszeliek, ezek sunyik – mondta, hozzátéve, hogy magyar nézőpontból „az egésznek van egy nyálas, váladékos közege”. Hiszen volt a döntés, de letagadták, megvárták a választást, mert ha korábban kiderül, akkor a baloldal még nagyobbat veszített volna, mert még több magyar ember szeme nyílt volna ki.

Szóba került a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral a napokban zajlott tárgyalás, amely Orbán Viktor szerint egy nagyon fontos és kedvező megállapodást hozott. A miniszterelnök szerint nekünk nincsenek konfliktusaink a szövetségben, de annak többsége – 32-ből 31 ország – úgy gondolja, hogy a harctéren kell legyőzni az oroszokat. Mindenesetre készül egy NATO-misszió, aminek célja Ukrajna segítése fegyverkoordinációs és átadó pontokkal, ugyanakkor még NATO-tagállamok területén, illetve ukrán katonák kiképzése. A magyar kormány ugyanakkor tűzszünetet sürget, nem akar pénzt adni és nem szállít fegyvert sem, erről megállapodás is született. – Mindent megkaptunk, amit akartunk – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy ezért cserébe nem fogja a következő NATO-csúcson blokkolni a terveket.

Orbán Viktor az európai parlamenti választások kapcsán felidézte, hogy az európai emberek nem akarnak háborút és a választás napján megbukott két kormány: a francia és a belga, de a német is a harmadik lett. Ez egy világos jelzés szerinte az európai kormányok számára, „lelassítottuk a háború felé tartó vonatot”. Itt említette, hogy novemberben jön az amerikai választás, ha Trump elnök győz, „akkor meg lehet csinálni a békét”.

A kormányfő kitért arra is, hogy az EP-ben mérsékeltek a reményei, hogy lehet egy nagy európai frakciót létrehozni. Szerinte itt Marine Le Pennek, és Giorgia Meloninak kell megállapodni, ha pedig ehhez a Fidesz is csatlakozhat, meglenne a második legnagyobb frakció. A két hölgy ugyanakkor egyelőre nem tud megegyezni.