Pertársaságot alakítanak a recski károsultak

Pertársaságot alakítanak a recski károsultak

Bánya a házak felett Recsken (Fotó: LMP/Kanász-Nagy Máté)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Féltucatnyian álltak össze Recsken, hogy egy kártérítési per megindításával a bíróságon szerezzenek érvényt az igazuknak – adta hírül a 24.hu.

A portál azt írja: bár egy korábbi állami vizsgálat kimondta, hogy Kósa Lajos barátjának cége igenis felelős a sárlavináért, a vállalkozással mégsem tudott megállapodni a károsultakat képviselő ügyvéd, Magyar György. Az Orbán-kormány ráadásul  a közelmúltban visszavonta a kártalanításra tavaly nyáron elkülönített 500 millió forintot. 

Emlékeztetőül: tavaly júniusban villámárvíz zúdult Recskre, a falu feletti bányában felállított támfalból pedig iszaplavina ömlött a Hunyadi sorra, ahonnan emiatt több mint húsz ingatlanból költöztették ki a helyieket. A kéttucatnyi ház több mint felét érte el a sár, mások nem kaptak közvetlenül belőle, ennek ellenére menniük kellett, mert a katasztrófavédelem szerint veszélyben voltak a Kósa Lajos Fidesz-alelnök barátjához, Fiák Istvánhoz köthető bánya (Andezit-Bau Zrt.) miatt.

Címkék: per, sár, Recsk