Ígéretének megfelelően interjút adott a 444.hu-nak Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. A lap még Londonban érte utol a politikust, aki közvetlenül a Békemenet után utazott ki a BL-döntőre és szállt meg egy luxusszállodában. Akkor a 444-nek nem akart nyilatkozni, de cserébe megígérte, a választás után interjút ad a Karmelitában.
A közel 70 perces videós beszélgetésből néhány állítást külön kiemelt a portál. A beszélgetés egyik visszatérő témája volt a kommunikáció, és Rogán Antal ezzel kapcsolatos feladatai, illetve felelőssége. – Az én dolgom az, hogy a kormányzati backoffice-t vezessem, azt hiszem, ez a legmegfelelőbb kifejezés – mondta többek között Rogán Antal. Ennek a backoffice munkának a kereteit alakította ki az utóbbi években, és nem tekinti magát főszereplőnek ebben a csapatmunkában. Büszke arra a munkára, amit tíz éve végez.
Arra a kérdésre, hogy milyen munkát végzett a kampány során, hogyan segítette a miniszterelnököt, azt mondta: „Én azokat a vonalakat vagy azokat a határvonalakat a kormányzat részéről mindig betartom, ami mondjuk a párt és a kormánypártok, meg a kormány között húzódik”. Arról is beszélt, hogy szerinte természetes, ha „egy parlamentáris demokráciában összeér egymással a pártfeladat, hiszen a pártok vezetőit választjuk meg politikusnak, és összeér egymással a kormányzati feladat”, valamint azt is természetesnek nevezte, hogy ha a Fidesz és a KDNP van kormányon, akkor a Fidesz és a KDNP pártüzenetei meg fognak egyezni a kormányzati döntésekkel és a kormányzati üzenetekkel.
Szerinte a háborús plakátok nem okoznak tömegesen szorongást. Noha kampányban már atomháborús riogatásig jutottunk, Rogán úgy látja: nem történt más, mint az, hogy „a magyar társadalom megértette azt, hogy egy valós problémával kell szembenéznünk”. Azért járnak hozzá rendszeresen a kormányhatározattal nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánított KESMA-médiumok főszerkesztői, mert „ők hajlandók meghallani azt, amit a kormányzat elmondani szeretne.” Nem gondolja hogy megtévesztik a saját olvasóikat: „egyébként nem irányítom a munkájukat”. Szerinte a kormánylapok valójában „jobboldali értékeket képviselő” lapok.
Rogán szerint nem igaz, hogy a kormány 1360 milliárd forint értékben kötött kommunikációs közbeszerzéseket, szerinte „egy kicsit rossz struktúrában került összeadásra… körülbelül a fele” a valós összeg. És azért nyernek mindig Balásy Gyula cégei, mert ő ilyen ügyesen tud közbeszerzésen indulni, de ez egy nyílt verseny, hát mit tehetnek, ha valaki ennyire érzi ezt. Elismerte viszont, hogy rendszeresen rendelnek meg méréseket és szondáztatják a közvéleményt: „ezeknek a kutatásoknak a túlnyomó többsége konkrét kormányzati témákra irányul”.
Szóba került a Völner–Schadl-botrány, és a hangfelvétel, amelyet Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Magyar Varga Juditot, akkori feleségét vette fel, aki arról beszélt a felvételen, hogy Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-ügy vádiratából. – Ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított– mondta Rogán Antal. Beszélt egyébként Vargával arról, ami a Magyar Péter által készített hangfelvételen elhangzik, és ő azt mondta: „értsem meg, abban a szituációban már bármit elmondott volna, csak hogy szabaduljon a férjétől”. A miniszter azt is állítja, nem vett részt abban a beszélgetésben, amiből később megszületett a Schadl-ügy vádiratából származó hírhedt idézet: „Tónival, Barbarával és Ádámmal”. Ezzel kapcsolatban nyugodt a lelkiismerete, mert nem vett részt ilyen beszélgetésben.
Végül rákérdeztek arra, Rogán Antal is azt gondolja-e Magyar Péterről, amit Havasi Bertalan helyettes államtitkár gondolt néhány hónapja, amikor Magyar kapcsán „reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásáról” beszélt. A minisztere erre így válaszolt: „Nem állítom, hogy nem reménytelen helyzetben lévő ember, ma már politikus.” Arra viszont nem adott egyenes választ, hogy akkor miért költött a jobboldali média milliárdokat a lejáratására. Azt is tagadta, hogy szerepe lett volna Varga Judit és Magyar Péter válásában.
A teljes interjú ITT tekinthető meg: