Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora hétfőn azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól az egyetem pszichiátriai professzorát, Horváth Szatmárt – erről elsőként Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő számolt be Facebook-oldalán, amit a 24.hu vett észre. Kunetz szerint Horváth Szatmár eltávolítása összefügg azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara megyei etikai bizottsága az ő elnöklete alatt döntött úgy, hogy vizsgálatot indít Rovó ellen, miután a gyanú szerint koronavírusosan operált.
A felmondás tényét lapunknak megerősítette Horváth Szatmár. Mint elmondta, a rektori hivatal 15 pontban sorolta fel azonnali menesztésének okait, köztük szándékos kötelezettségszegést, illetve olyan személyes tulajdonságokat, amelyek miatt nem lehet vele együtt dolgozni. Mindez ugyanakkor nehezen értelmezhető annak fényében, hogy saját elmondása szerint 16 éves munkaviszonya alatt semmilyen betegpanaszt nem kapott, mint ahogy egyetemi hallgatói sem kifogásoltak semmit.
A lépés azért is különös, mert az egyetemen többek között az ő dolga lenne a külföldi hallgatók államvizsgáztatása angol nyelven, ráadásul a koronavírus-járvány miatt különösen nagy terhelés alatt áll az egészségügyi ellátórendszer. Mindezek fényében Horváth Szatmár lapunk kérdésére nem zárta ki, hogy Rovó László az ellene hivatalból kezdeményezett kamarai etikai vizsgálat miatt áll bosszút menesztésével.
Mint arról lapunk az elsők közt értesült, Rovó László márciusban magáncélú utazáson vett részt Tirol déli részén, amikor az osztrák síparadicsom volt az egyik első európai település, amelyet a gyorsan terjedő koronavírus-járvány miatt lezártak, és felszólítottak minden korábban ott járt turistát, hogy vonuljon karanténba. A szegedi egyetem rektora ezt nem tette meg, bejárt dolgozni, műtéteket is végzett, és csak jóval azt követően vetették alá vizsgálatoknak, hogy produkálta a koronavírus tüneteit.
A rektor a botrány kirobbanása után, március 22-én közleményt adott ki, amelyben elismerte, hogy elkapta a kórt, de tagadta, hogy bármilyen hibát vétett volna. Azzal védekezett, hogy orvosként nem tapasztalta a vírus jeleit magán, és az sem bizonyítható, hogy külföldön fertőződött meg.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai vizsgálatot indított az ügyben, és Kunetz ezzel kapcsolatban arról írt bejegyzésében, hogy Rovó akkoriban megígérte, megkérdezi a munkatársait, akik a Magyar Orvosi Kamara Csongrád Megyei Etikai Bizottságában dolgoznak, hogyan indulhatott ellene etikai vizsgálat, azért mert a dél-tiroli síelés után karantén helyett a műtőbe vonult.
A Horváth Szatmár vezette csongrádi testület – amely eldöntötte, hogy a kamarának foglalkoznia kell az üggyel – összeférhetetlenség miatt nem kezdte meg a vizsgálatot, hanem átadta azt a győri etikai bizottságnak, amely júniusban felmentő határozatot hozott az ügyben, mondván, nem követett el mulasztást a Szegedi Tudományegyetem rektora, amikor márciusi dél-tiroli utazása után nem vonult karanténba, később azonban koronavírusos lett.
Rovó egy júniusban a Hír Tv-nek adott interjúban kilátásba helyezte, hogy kérdőre vonja beosztottait a vizsgálat megindítása miatt, hiszen az eljárás igazolta, hogy nem veszélyeztetett és fertőzött meg senkit. Furcsállta, hogy beosztottai a vizsgálat indítása helyett nem kérdezték meg őt az ügy körülményeiről. Az interjúban utalt arra, a támadások hátterében állhat az is, hogy az önkormányzati választás előtt a várost vezető Botka László kormánypárti kihívóját támogatta. És bár magánemberként lezártnak tekinthetné az ügyet, nem engedheti, hogy a Szegedi Tudományegyetem körül bizonytalanságot keltsenek, ezért vizsgálatot indított, ami „a bűncselekmények határát súroló” megállapításokra jutott, ezek nyomán feljelentéseket tett, mivel az egészségügyi személyes adataival visszaélhettek – mondta Rovó.