Villányi úti székházát is eladta az MSZP

Villányi úti székházát is eladta az MSZP

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Megvált utolsó nagy értékű ingatlanától is a Magyar Szocialista Párt – értesült az Rtl.hu. A csatorna hírportálja úgy tudja, hogy a több mint 6800 négyzetméteres telken elhelyezkedő Villányi út 11-13. szám alatti pártházat többkörös pályázat útján értékesítette az MSZP-hez köthető tulajdonos, a Szociális Demokráciáért Alapítvány.

A vevő a Concorde Csoport tagja, a Recorde Alapkezelő Zrt. által kezelt Recorde Forestay Residence Ingatlanalap, amely nemzetközi diákszállót és irodákat alakít ki az épületben. A vételárat a felek üzleti titokra hivatkozva nem árulták el – az MSZP pedig azt sem közölte, hogy mire fordítják majd a bevételt, és hol dolgozik a későbbiekben a párt központi vezetése.

A földhivatali papírok szerint az ingatlant a tranzakciót megelőzően jelentős összegű jelzálog terhelte: 2020-ban 400 millió forintot, 2022-ben 250 millió forintot, 2023-ban pedig 200 millió forintot jegyeztetett be a Leisztinger Tamáshoz köthető Kreditor Zrt.

Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója jelezte, hogy szakmai befektetőként vásárolták meg az épületet, amelyben funkcióváltás után 144 férőhelyes és 72 szobás diákszállót, valamint irodákat alakítanak ki. A projekt társbefektetője és a fejlesztés vezetője a Forestay Group, amely a Dean’s Home Budapest diákszállást is jegyzi. A cikket teljes terjedelmében, további érdekes részletekkel ide kattintva olvashatják el.