Lendvai Ildikó: Magyar Péter megolvasztotta a jeget, a baloldalnak ez nem sikerült – Kompország

Lendvai Ildikó: Magyar Péter megolvasztotta a jeget, a baloldalnak ez nem sikerült – Kompország

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Magyar Péter személyisége tőlem idegen, néhány gondolatától égnek áll a hajam, de megjelenését fontosnak és pozitívnak érzem, mert képes volt arra, ami a baloldalnak évek óta nem sikerült: megolvasztotta a jeget – mondta Kompország című műsorunkban Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke és frakcióvezetője. Az egykori politikus abban látja a baloldal jövőjét, hogy létrejön egy új baloldali mozgalom, amelyben nem vállalnak szerepet a régi elit tagjai, így természetesen ő maga sem. Szerinte ennek a szerveződésnek önkormányzati körökből kellene erednie. Hozzátette azt is: ennek a mozgalomnak semmiképp sem Magyar Péterrel szemben kell meghatároznia magát, nem lehet az a cél, hogy tőle vegyen el szavazatokat, sokkal inkább mellette kellene léteznie, és ha kellően megerősödne, akár párttá is alakulhatna.

Lendvai Ildikó kérdésünkre elmondta: ma is az MSZP tagja, de számára nem a pártnév és a logó a legfontosabb, hanem a baloldali eszmék képviselete. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy ez jelenleg a pártjában kisebbségi vélemény.

• Mit szól ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc a rossz választási eredmény ellenére sem mond le a DK pártelnöki posztjáról?
• Mit kellett volna felelnie Gyurcsány Ferencnek az őszödi beszéd után neki feltett kérdésére, vagyis arra, hogy „Kell még valamit mondanom, Ildikó”?
• Valóban le akarták-e cserélni Horn Gyula miniszterelnököt Kósáné Kovács Magdára?
• Érez-e felelősséget azért, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után nem mondatták le Gyurcsány Ferencet?
• Mit kellett volna másképp csinálni a Horn-, a Medgyessy-, illetve a Gyurcsány kormányok idején?

Műsorvezető: Szerető Szabolcs, szerkesztő: Farkas Melinda.