
Hat magyar állampolgár hagyhatta el a koronavírus miatt elrendelt karanténokat szombaton a világ különböző pontjain – közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
Az MTI által is idézett külgazdasági és külügyminiszter szombati bejegyzésében az áll, a tenerifei szállodában tartózkodó két család tesztje negatív lett, így ők a hajnali órákban már visszautaztak Magyarországra. Hasonló a helyzet a csütörtökön Brazíliában vizsgált magyar nővel, akinél szintén kizárták a fertőzést, ezért távozhatott a kórházból.
Szijjártó Péter kiemelte, a magyar konzulok a világ minden táján továbbra is folyamatosan nyomon követik az eseményeket és segítenek a bajba került állampolgároknak.
A magyar tárcavezető azt is közölte, most egy Szingapúr felé tartó turistahajóra figyelnek, amely – fedélzetén négy magyar állampolgárral – nem kapott kikötési engedélyt sem Malajzia, sem Thaiföld partjainál koronavírus gyanúja miatt. „A fedélzeten lévők jól vannak, tünetmentesek és minden lehetséges segítséget meg fognak kapni a szingapúri nagykövetségtől” – írta Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter
Fontos és jó hírekkel indul a szombat, hiszen mára virradóra összese... n hat magyar állampolgár hagyhatta el a koronavírus miatt elrendelt karanténokat a világ különböző pontjain. A tenerifei szállodában tartózkodó két család tesztje negatív lett, így ők a hajnali órákban már visszautaztak Magyarországra.
San Francisco közelében veszteglő üdülőhajón 21 fertőzöttet találtak
A San Francisco közelében veszteglő Grand Princess üdülőhajón a tesztek elvégzése után 21 koronavírussal fertőzött embert találtak – jelentette be helyi idő szerint péntek esti washingtoni sajtótájékoztatóján Mike Pence.
A koronavírus elleni országos intézkedések koordinálásval megbízott amerikai alelnök közölte: a 21 fertőzött amerikai közül 19 a kiszolgálószemélyzet tagja. Az MTI által is idézett Pence hozzáfűzte: egyelőre csupán 46 utason végezték el a tesztet, így elképzelhető, hogy további fertőzötteket találnak.
– Az üdülőhajót egy nem kereskedelmi kikötőbe irányítják, és ott majd a több mint kétezer utast és a teljes személyzetet teszteknek vetik alá. A vizsgálatok idején mindenkit karanténba helyeznek. A sajtótájékoztatón Anthony Fauci, az amerikai Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az új típusú koronavírus elsősorban a komoly betegségekkel – például szív- és tüdőbetegséggel vagy cukorbajjal – küszködő idősebb korosztályra veszélyes. „Az idősebbek kétszer is gondolják meg, hogy repülőre szállnak-e vagy nekivágnak egy hosszasabb utazásnak, amelynek során bármilyen fertőzésnek áldozatul eshetnek” – fogalmazott az orvosprofesszor. Mike Pence hangsúlyozta, a nem időskorú és nem krónikus betegségben szenvedő amerikaiak számára a vírusfertőzés kockázata alacsony.
Pénteken az atlantai járványügyi és betegségmegelőzési központ, a CDC új irányelveket hozott nyilvánosságra a honlapján. Ezekben szintén azt tanácsolják, hogy a 60 éven felüliek és a komoly krónikus betegségben szenvedők maradjanak otthon, ameddig csak tehetik, ne menjenek moziba, zsúfolt bevásárlóközpontba és templomba sem.