Tízezer pedagógus vizsgázott le eddig a belügyminiszter által kötelezően előírt továbbképzés során, hogy a kormány várakozásainak eleget téve „megújítsák” ismereteiket a Nemzeti alaptantervvel (NAT) vagy az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatban – értesült a Népszava. Vannak, akik nem mentek át a vizsgán, ezért meg kell ismételniük, erre még további két lehetőségük van.
A lappal a Belügyminisztérium azt közölte, hogy kedd délutánig 51 ezer pedagógust értesítettek a képzés elvégzéséről, közülük mintegy 21 ezren regisztráltak is. A képzéshez tartozó vizsgát a regisztráltak közel fele teljesítette, ismételni összesen 27 főnek kell. Hozzátették: a képzés és a vizsga lehetősége nem minden pedagógus számára egyszerre válik elérhetővé, hanem időről-időre újabb pedagógusok kapnak hozzáférést.
A 10 órás távoktatási képzések szeptember első felében indultak, elsőként az óvodapedagógusok számára nyílt meg az online felület, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztosít. A pedagógusoknak tananyag-csomagokat kell letölteniük munkakörüknek, az oktatott tárgyaknak megfelelően, amit maguknak kell feldolgozniuk, majd ezután egy húsz kérdésből álló online-tesztet kell kitölteniük, ebből legalább 15-re helyesen kell válaszolni. A cél az, hogy a pedagógusok felfrissítsék tudásukat a NAT-ról vagy az óvodai országos alapprogramról. A képzés elvégzését az ugyancsak idén induló teljesítményértékelés során is figyelembe veszik.
A BM közölte azt is, egyelőre az óvodapedagógusoktól érkeztek visszajelzések, a szaktárca szerint pozitívan értékelték a tananyag szerkezetét, tartalmát.
A Pedagógusok Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet azt nyilatkozta, hogy a hozzájuk érkezett visszajelzések alapján sokan megalázónak tartják a számonkérést és úgy gondolják, hogy nem vizsgázni kellene a NAT-ból, hanem vitákat kellene tartani róla, különösen, hogy jövőre esedékes a NAT felülvizsgálata. Nagy Erzsébet szerint azt sem lehet tudni, mennyi pont jár a képzés elvégzéséért a teljesítményértékelés során, ahogy azt sem, egyáltalán mennyi fizetésemelés jár azoknak, akik 80 százalék fölött teljesítenek.
A PDSZ ügyvivője úgy véli, a vizsgán föltett kérdések szakmaiatlanok, vagy egyszerűen primitívek. Egy, a szakszervezethez eljutott kérdéssorban szerepel például egy olyan kérdés, hogy mi a célja a korszerű idegennyelv-tanításnak? Itt két, előre megírt válasz közül lehet választani, az egyik a „szavak tanulása”, a másik a tanuló „nyelvi cselekvőképességének fejlesztése”. Van olyan kérdés is, hogy kinek a zenepedagógiai elveire épül az énektanítás? Erre még általános iskolások is tudják a választ, főleg úgy, hogy a kérdést feleletválasztó formában tették fel – mondta Nagy Erzsébet.