Sára Botond marad a Fővárosi Kormányhivatal vezetője („főispán”), és nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe – számolt be róla a Magyar Nemzet néven megjelenő lap. A politikus fideszes polgármesterjelöltként indult a VIII. kerületben, de elbukott Pikó Andrással szemben. A kormánypárt fővárosi listáján viszont második helyen szerepelt, így október 1-jéig eldönthette, melyik pozícióban kíván tovább tevékenykedni. Sára a kormányhivatalt választotta, így helyette Gulyás Gergely Kristóf budavári önkormányzati képviselő érkezik a Fővárosi Közgyűlésbe.
Sinkovics Krisztián soroksári alpolgármester ugyancsak lemondott a mandátumáról, így helyette Szepesfalvy Anna budafoki alpolgármester ül be a Fidesz-KDNP tízfős frakciójába.
A frakció vezetője, Szentkirályi Alexandra kedden tette közzé, hogy frakciója elsőként a rend, a biztonság és a köztisztaság helyzetét kívánja javítani, illetve a hajléktalanság ügyében cselekedne – nyilvánvalóan rendpárti módszerekkel. Vitézy Dávid eközben már be is nyújtotta a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó javaslatát. Ez persze feltehetően nem lesz elég ahhoz, hogy a fideszes frakció elfogadja őt. Bár Szentkirályi korábban egyenesen visszalépett Vitézy Dávid javára, de a fideszes frakcióvezető most már azt közölte, nem szavazzák meg Vitézy Dávidot főpolgármester-helyettesnek, ha Magyar Péter és Karácsony Gergely egyaránt támogatja majd.