Duna Pártnak márpedig lennie kell! Mint 444-re a 888, mint Partizánra a Patrióta, úgy kell a Tiszára a Duna is. A tökéletes csattanó. Szükség van rá, hiszen máskülönben mi lenne azzal a sok remek politikussal. Az, hogy a pártjaik most egy százalékon állnak, igenis nem őket minősíti! Új név kell, és rögtön más lesz minden. Mondjuk a Duna tökéletesen hangzik, hiszen milyen sikeres lett a Tisza is. Folyókkal ma nem lehet mellélőni.
Mit csinálnának különben derék parlamenti képviselőink 2026 után? A munkaerőpiac kegyetlen, és nem tud mindenki olyan fantasztikus álneves krimiket írni, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr. Munkát, kenyeret! (Illetve az egyiket.)
Jakab Pétert mindenképpen fel kell venni. És Márki-Zay Péternek se kelljen már megint egy új pártot alapítania. Elsőként is kell tartani egy előválasztást arról, hogy kiket vegyenek fel a pártba, akik aztán 2026-ban az esélyes jelöltek lehetnek a Tisza Párt esélyes jelöltjeivel szemben. Mindenképp szükség lesz a koordinált együtt indulásra külön-külön, de mégis egy színpadon.
Persze, a DK-t sem lehet lepöckölni. Van még pár százalékuk. Arra szükség van. De azért el kell határolódni Gyurcsány Ferenctől. Mondjuk, hogy elfogadják őt, de csak Hubertusszal. Az Unicumot már ellőtték a párbeszédesek, a pálinka meg olyan fideszes dolog. Szóval az a lényeg, hogy a Dunának már semmi köze nem lesz a DK-hoz! Csak a koordinált indulás. Meg az előválasztás. Jó, hát meg kell hagyni azt is, hogy Gyurcsány Ferenc politikai érzéke kiváló. Mesterien épít pártot. Tökéletesek a versposztjai. Ő még amikor felemeli a hangját, azt is különbül teszi, mint Magyar Péter. Azt mondom, nem szabad elengedni még a kezét. Attól még lehet nem szeretni! Csak ne olyan hangosan, ha lehet, mert Feri megharagszik.
A Dunára szükség van, hiszen a Tisza deklaráltan jobboldali párt. Ezt onnan tudjuk, hogy Magyar Péternek vannak bizonyos jobboldali meglátásai. Azt most felejtsük is el, hogy egyik első lépéseként a minimálbért emelné, meg a duplájára a családi pótlékot. De jobboldali, hiszen 56-os lyukas zászlót tesz szimbólummá! Jó, az a baloldalé is, de hát itt a Havas Szófia a szomszéd szobában, pszt! Majd valamelyik fiatal dunás elmegy Erdélybe körülnézni, és akkor az kicsit feledteti, hogy Jakab Péter még legutóbb is olyanokat posztolgatott: „Te eltörölnéd a határon túliak szavazati jogát? Sajnos van, aki nem.”
Kell a Duna Párt, mert szükség van egy újabb formációra a Tisza mellett, amelyik követeli az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, az elszámoltatást és az intézmények függetlenségének helyreállítását. Ez igenis nem arról szólna, hogy próbálják meg újra elkezdeni szeletelni ugyanazt a tortát. De Magyar hiteltelen, mert jobboldali, szemben Márki-Zay Péterrel, aki az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje volt legutóbb. Jó, hát ezt akarták az előválasztók, az ő hibájuk! Legalábbis miután Karácsony Gergely visszalépett a közös ellenféllel, Dobrev Klárával szemben, akivel nem lehet nyerni, csak úgy, hogy külön indulnak együtt. Meg Karácsony Gergely az EP-választáson közös plakátokon vele és Kunhalmi Ágnessel. De nagyon sok Unicumot ivott előtte!
Most még ugyan a tagadás hangjait halljuk, de hamarosan itt az október 23-a, tökéletes alkalom arra, hogy a kispártok legkipróbáltabbjai közös színpadon üzenjék meg: árad a Duna! Most még/már Gyurcsány nélkül, 2026 elejéig mindenképp! Biztos a győzelem.