
Az Országos Kereskedelmi Szövetség levélben kezdeményezte a döntéshozóknál, hogy a csütörtökön bejelentett, az üzletek jelentős részét érintő bezárás alól legyenek kivételek: ezek a munkaeszközöket kínáló boltok, a home office-hoz szükséges híradástechnikai üzletek, az állateledel-kereskedők, az otthoni karbantartáshoz szükséges barkácsboltok és a mezőgazdasági alapanyagokat kínáló egységek – írja a Magyar Nemzet néven megjelenő lap.
Az OKSZ főtitkára, Vámos György elmondta, hogy a részletszabályokat tartalmazó rendelet csak később jelenik meg, amelyhez írásban javasolták a kormány illetékeseinek a fenti üzletek nyitva tartását is.
Mint hozzátette, fontos tudni, hogy az élelmiszer-ellátásban semmilyen zavar, fennakadás nem várható, hiszen az alaptermékek üzletei, az élelmiszerboltok továbbra is változatlanul elérhetők lesznek Magyarországon.
– Bőséges az élelmiszer-ellátás, a raktárkészletek feltöltve, a bolti kiszolgálás fennakadás nélkül rendelkezésre áll a vásárlóknak az elkövetkező időszakban – hangsúlyozta.
A webáruházak is zavartalanul fogadják a megrendeléseket, a házhoz szállítások előreláthatóan fennakadás nélkül folytatódhatnak, ezért az interneten sem indokolt a többletvásárlás – tette hozzá.
– Az élelmiszerüzletek, drogériák arra készülnek, hogy az alkalmazottaik beosztását is úgy alakítják ki, hogy a családanyák, -apák is otthon tudjanak maradni az iskolás, óvodás gyermekeikkel – fűzte hozzá Vámos György. Szavai szerint arra számítanak az üzletek, hogy mivel a magyar vásárlók már megszokhatták, hogy idehaza jól szervezett, kiegyensúlyozott az áruellátás, ezért nem lesznek tömeges jelenetek az alaptermékek üzleteiben, a drogériákban a hétvégén, legfeljebb a szokásos élénkülésnél némileg erősebb látogatottságot tapasztalnak majd.