Újabb részletek derültek ki a szlovákiai buszbalesetről
Buszbaleset a D2-es autópályán 2023. május 15-én (Fotó: szlovák tűzoltóság)

Főként miskolciak és budapestiek utaztak a Szlovákiában balesetet buszon, amely Csehországba tartott, egy ötnapos kirándulásra. Az RTL Híradója úgy tudja, a sérültek közül több mint tízen egy miskolci, martinkertvárosi nyugdíjas klub tagjai. A külügyminisztérium államtitkára is arról beszélt keddi sajtótájékoztatóján, hogy önszerveződő utazáson vettek részt a balesetet szenvedő nyugdíjasok. „Nem egy cég szervezte ezt az utat, nem a buszt szolgáltató cég, hanem a közösségek, vagy a közösség egy-két aktív tagja” – magyarázta Menczer Tamás.

A busszal egy ceglédi székhelyű társaság bonyolította az utaztatást, amely honlapja alapján 10 éve foglalkozik személyszállítással. A csatorna munkatársai a cég bejegyzett székhelyén csak egy lakatlan épületet találtak, ugyanakkor fővárosi telephelyükön a riport elkészítésekor is parkolt egy busz. Az RTL kereste a cég ügyvezetőjét is, aki azonban elmondása szerint Szlovákiában van és a nyomozás lezárultáig nem nyilatkozik.

Az RTL úgy tudja, ugyanennek a cégnek a busza tarolt le szinte mindent, és tört össze öt autót pénteken a budapesti Széll Kálmán téren. A buszsofőr lett rosszul a baleset előtt, a mentők élesztették újra.

Amint arról beszámoltunk, egy magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek. A magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, a szlovák kórházakban még 23 utast kezelnek. A szlovák országos rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a baleset vizsgálata még tart, annak okáról egyelőre nem nyilatkoznak, nem adtak hivatalos tájékoztatást.