A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a koronavírus 2020. januári, magyarországi megjelenéséről közölt álhírekből akart hasznot húzni, és így megzavarta a köznyugalmat – közölték pénteken.
A vádirat szerint egy harmincéves férfi 2020. január 28-án, az általa regisztrált, megtévesztően egy kereskedelmi televízió híradójának weboldalára hasonlító honlapon valótlan tényállításokat közölt, valós újságcikként feltüntetve. A valótlan állítások lényege szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ bejelentette, hogy heten, magyar és kínai állampolgárok megfertőződtek a vírussal, és hárman el is hunytak, az éjszaka folyamán további ötvenhét személyt helyeztek karantén alá megbetegedés gyanújával, a Keleti pályaudvaron is összeesett és meghalt egy kínai férfi a vírus miatt. A cikk arra is kitért, hogy a külügy bejelentése szerint a Magyarországról Kínába tartó összes járatot törölték. A cikkbe ágyazott két képen védőfelszerelésbe öltözött orvosok, illetve a Keleti pályaudvaron felsorakozott mentők és rendőrök voltak láthatók, erősítve a megtévesztést.
A férfi másnap újabb cikket tett közzé, amely szerint egy magyar nő az V. kerület közterületén hirtelen meghalt, az országos tiszt ifőorvos szerint koronavírus gyanúja miatt, és Magyarország fertőzött övezetnek számít. A cikkbe a vádlott ismét megtévesztő képet ágyazott, amelyen a Nyugati pályaudvar környéke volt látható a villamost megállító, megkülönböztető jelzést használó rendőrautóval és a síneken intézkedő személyekkel. A nyilvánosság számára elérhető cikkeket a vádlott a közösségi médiában is megjelenítette, ahol azokat több ezren megosztották. A cikkeket megosztó, illetve olvasó személyek közül több százan félelmet és szorongást kifejező hangulatjelekkel, illetve kommentekkel fejezték ki aggódásukat.
A vádlott az akarta elérni, hogy az érintett cikkeket megjelenítő felületeken elhelyezett hirdetések útján bevételt szerezzen, amely a kattintások számától függött. Az ügyészség szerint a közzétett cikkek és az azokban található, pánikkeltésre alkalmas álhírek a magyar lakosság nagyobb csoportjához jutottak el, az emberekből zavart és nyugtalanságot váltottak ki. Hozzátették: a vádlott közveszéllyel járó cselekmény bekövetkezésével fenyegetett, haszonhoz jutási szándéka érdekében a köznyugalmat súlyosan megzavarta. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a férfit azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben.
A kormány és a rendőrség rémhírterjesztők elleni fellépése nem mindig ilyen egyértelmű. Lapunk is megírta, hogy a felhatalmazási törvénnyel élve, múlt héten 24 óra alatt két férfit – a szerencsi Kusinszki Andrást és Gyulán, a helyi Kossuth Kör vezetőjét, Csóka-Szűcs Jánost – állítottak elő teljesen átlagos Facebook-posztok miatt. Bár az eljárásokat megszüntették, sokan aggasztónak találják, hogy ellenzéki aktivistákat vegzált a rendőrség utólag ártalmatlannak talált Facebook-posztok miatt.