Pályázaton dől el, hogy kit támogat a szervezet, előnyben vannak, akik korábban maguk is sokat utaltak az Alapítvány kasszájába.
Cikklapozó
Bebizonyítottuk, hogy piaci alapon fenn lehet tartani ma egy nyomtatott sajtóorgánumot.
Egyes vonatok Zuglóból indulnak és oda is érkeznek. A nem az utascsarnokba – például a váci és esztergomi vonalról – érkező szerelvényeket nem érinti a változtatás.
Peking ettől függetlenül kitart amellett, hogy nyíltan tájékoztatta a nemzetközi közösséget, és rendszeresen hangsúlyozza, globális szinten is kiveszi a részét a járvány elleni küzdelemből.
Nagyot ütött a koronavírus-válság az utazási irodákon: a lefoglalt utak előlegeit már tovább utalták partnereiknek, ezért a visszamondott utak miatt az utazóknak járó díj kifizetésére nincs tőkéjük – nyilatkozta a Népszavának Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.
A szabályozásra azért lenne szükség, mert hosszú távon az internetes értékesítés tartós növekedésére lehet számítani – olvasható az Állami Számvevőszék elemzésében.
A szélsőjobboldal vezetője, Bosko Obradovic letépte az egyik kormánypárt vezetőjének a zakóját, és lökdöste Zlatibor Loncar egészségügyi minisztert.
A kormányfő szerint „százhatvanegyhány ezer” ember veszítette el állását „nemcsak a koronavírus miatt”. Ennél sokkal több lehet a munkanélküli. Elemzés.
A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított azért fenyegetőzött, mert állítása szerint az egészségügyi problémáján nem segítettek.
Maruzsa Zoltán szerint nem volt fennakadás a vizsgák lebonyolításában. Müller Cecília közben arról tett bejelentést: a gyógyszertárakban engedélyezték az FFP1-2-3 maszkok forgalmazását, egyúttal megállapodást írtak alá az oltóanyag fejlesztésről és az ellátásáról.
Csató Gábor szerint sehol a világon nincs még egy olyan szervezet, amely az egész lakosságot állami finanszírozásban látja el, ráadásul egységes protokoll szerint.
Provokációnak tartja több szomszédos ország vezetője, hogy a magyar miniszterelnök a történelem érettségi kapcsán egy Nagy-Magyarország térképpel jött elő.