Lefóliázták a szovjet emlékművet

Lefóliázták a szovjet emlékművet

Orbán Balázs (Fotó: Mathias Corvinus Collegium - MCC / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Lefóliázták Pestszentimrén a vasútállomás mellett álló szovjet katonai emlékművet. A vörös csillagos oszlopot és a mellette álló emléktáblákat szerda óta borítja fekete műanyag – tudta meg a 24.hu.

A fóliára ragasztott levél szerint „az emlékmű annak állít emléket, amit minden magyar ember megvet és gyűlöl”: a szovjet csapatok a háború után nem felszabadítani jöttek, hanem bosszút állni, hosszú időre megszállták az országot, sok százezer magyart deportáltak haláltáborokba. A levelet Varga Péter írta, aki magánemberként jutott arra a következtetésre, hogy a szovjet emlékműnek már nem a kerület központjában, hanem szoborparkban lenne a helye.

Varga a portálnak azt mondta, régen tervezte, hogy egy akcióval megpróbálja felhívni a figyelmet az elnyomókat dicsőítő köztéri emlékművekre. – Ahogy az oszlopra is kiírtam, nem lehetünk olyan gyávák, hogy emlékművet állítsunk az elnyomóinknak – mondta Varga, hozzátéve, hogy Orbán Balázs 56-tal kapcsolatos, elhíresült kijelentése nagy lökést adott a projekt megvalósításának. Orbán Balázs, a miniszterlenök politikai igazgatója Orbán Balázs múlt héten arról beszélt, hogy „pont ’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát.”