Ünnepélyes keretek között adták át a DAC 1904 futballklub akadémiáját, a Mol Football Academyt. Majd jött a zárt körű avatás.
Cikklapozó
Közleményben cáfol a miniszterelnökség – olyat, amit senki sem állít. Közben pedig újabb részletek kerülnek nyilvánosságra.
Hamburgban, Párizsban, Rómában és New Yorkban nyitottak irodát, hamarosan jöhet Buenos Airesben is.
A kárpátaljai Orosz Ildikó a Terror Háza előtt beszélt, feljelentette egy ukrán képviselő.
A 2016-os törvény szerint a polgármesterek bérét is emelni kellett volna velük együtt, ezért választották a furmányos jogászkodást, hogy a településvezetők kimaradjanak.
Körülbelül százan tüntettek Brüsszelben, az uniós negyedben a Közép-Európai Egyetem megmaradása mellett.
Kálmán Olgát Havas Henrikről, a kormánypropaganda támadásairól és arról is kérdeztük, voltak-e tiltólisták. A teljes interjú!
A nagy büdös igazság a jelek szerint az, hogy a budai Fidesz – de meglepő – teljesen hülyének néz minket!
Orbán megszerezte első gólját, de egy szurkoló is betalált, Dzsudzsák megint játszott a válogatottban.
A Jobbik a Belügyminisztériumnál folytatta az ellenállást. Kormányellenes transzparensekeit ott is hagyták az épületnél.
További részletek láttak napvilágot az elítélt macedón miniszterelnök szökéséről. A magyar diplomácia nyakig benne lehet az ügyben.
Péntektől csütörtökig keresse a 27. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!