
Az Európai Bizottság (EB) július 16-án levelet és fizetési felszólítást küldött a kormánynak a magyar migrációs szabályok miatt korábban hozott döntésével összefüggésben – tájékoztatta a Népszavát Christian Wiegand szóvivő. Ebben a testület egyrészt tájékoztatást kér arról, hogyan kíván megfelelni az idén június 13-án, illetve 2020. december 17-én hozott európai bírósági ítéleteknek, másrészt 45 napos határidőt szab egy 200 millió eurós bírság kifizetésére. Az ország teljes jelenlegi tartozása több mint 240 millió euró, amely naponta 1 millióval emelkedik.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) június 13-án pénzbírságot szabott ki Magyarországra, amiért nem teljesítette a bírói testület egyik korábbi ítéletét. A pénzbírság két részből áll – emlékeztet a Népszava –, az Orbán-kormánynak az ítélethozatalt követően 200 millió euró átalányösszeget kell fizetnie az EU kasszájába, ezen felül naponta 1 millió euró összegű kényszerítő bírságot mindaddig, amíg migrációs és menekültügyi szabályait nem hozza összhangba az uniós elvárásokkal. A bizottsági levél egyelőre csak az átalány befizetésére szólítja fel a magyarországi hatóságokat, 45 napos határidővel. Ha ezt elmulasztják, akkor az Európai Bizottság újabb felszólítást küld, de már csak 15 napot adva a teljesítésre. Amennyiben a pénz ezután sem érkezik meg Brüsszelbe, az uniós testület megkezdi a kamatokkal növelt összeg fokozatos behajtását a Magyarországnak járó közösségi támogatásokból.
Ez volt az első eset, hogy az európai bírák pénzbüntetést szabtak ki Magyarországra.
Orbán Viktor kormányfő a Facebookon júniusban felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte a döntést és azt írta, hogy nem engednek a brüsszeli bürokraták zsarolásának. A Magyarországra kiszabott gigabírságról a miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában azt mondta, hogy „Soros György bírósága hozta meg ezt az ítéletet”. Szerinte ez egy terv része, mely szerint „Európából egy kevert népességű kontinenst kell létrehozni”.