Kedves Emerald

Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa 2023-ban, ami majd bizonyára jót tesz neki. De addig sincs baj. Csupán néhány apróság, amivel az utazó jól jár ott. Holott a fesztiválokkal elég komoly baj van már mostanság, mivel olyanok, mint a baglyok. Nem azok, aminek látszanak. Az Utcazene Fesztivál viszont egyszerűen szuper. Már az ötlet is, hát még a megvalósulás. Amikor a város különböző pontjain váratlanul felbukkan egy remek muzsikus, és tolja a talpalávalót. Olyan, akiről egyébként azt sem tudnánk, hogy a világon van. Mindez megspékelve hivatásosokkal.

Aztán a Veszprémfest. Amibe most belecsúszott egy rozé-rizling-jazz összejövetel az óváros kellős közepén, így aztán szintén a legkülönbözőbb pontokon folyvást vidáman poharazgató, piknikező emberekbe botlik a látogató. Szóval lüktet, mozog az egész, jó belekerülni. Veszprém amúgy is szerencsés hely, egy lépés a Balaton és a Bakony, a kulissza pedig tényleg pompás. Lilák a buszok, meg az érseki palota megvilágítása. Nyilván nem véletlenül születtek bíborban.

Magam, bár sokat jártam a városban, két új élménnyel lettem gazdagabb. Az egyik a História Malomkert, a másik Caro Emerald. A kettőt a Veszprémfest kötötte össze, és hogy a hölgyről eleddig vajmi keveset tudtam, az én hibám. Elvesztegetett évek voltak. Mert van egy nézése, amiről persze ő is pontosan tud, és kezeli is a jelenséget, mindemellett csodás énekes. Azt lehet még róla tudni, hogy harmincnyolc éves, egygyermekes édesanya, a papa holland, a mama az Antillákról származik, tehát szintén holland, vagy hogy van ez, énekszakos tanárnő egy iskolában, ismét csak Hollandiában, szabad idejében Ugandában tart felvilágosítást a menstruációról, megjelenésével pedig azonnal fenekestül felforgatta a slágerlistákat. Azóta világsztár. És rendkívül bájosan tudja mondani, hogy „köszönöm szépen”.

Az előadás pedig egyszerűen remek. A fiatal erőkből álló zenekar hiba nélkül abszolválja a közel két órát, a basszista és a dobos valószínűleg együtt is alszik, a fúvós szekció kiváló, a gitáros meg néha el- és kiszabadul a kötelmek közül, ami szintén jót tesz a produkciónak. Ugyanis egyébként minden óramű pontossággal zajlik, az utolsó hangig kiszámolva és felépítve, mégsem érezzük sterilnek. Egy kis popos-funkys felvezető az elején, aztán swing a javából némi mambóval, felidézve a hollywoodi mozi aranykorát. Ekkor a közönség már engedelmesen eszik a művésznő tenyeréből, csupán az ülőhelyek népét nem sikerül ráébreszteni, hogy ez itt mégiscsak egy zenés-táncos összejövetel – igaz, nem is tűntek olyannak, akik különféle nézőterek első soraiban töltötték idejük nagy részét.

Hiába, no, a Veszprémfest úgynevezett prémiumfesztivál, ennek megfelelő eseményekkel, kulisszával és jegyárakkal. Caro Emerald viszont ellenállhatatlannak bizonyult. A vége felé a közönség megénekeltetése egyszer csak átment egy rendes énekórába, a feladat nem is bizonyult egyszerűnek, de némi bizonytalankodás után ötöst kaptunk. Aztán még egy nagy vissza, sok köszönöm szépen, és viszlát. Jó kis nyári este.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/29. számában jelent meg, 2019. július 19-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/29. számban? Itt megnézheti!