1992: az első pénzintézeti botrány az Ybl Bank csődje volt

1992: az első pénzintézeti botrány az Ybl Bank csődje volt

Az Ybl Bank egykori székháza a Szív utca 53.-ban, ahol ma a NAV található (Fotó: Google Maps)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A rendszerváltás éveiben új, kereskedelmi bankok kezdték meg működésüket, ugyanakkor vagy nem rendelkeztek megfelelő nagyságú tőkével, vagy az állami vállalatoknak nyújtott korábbi rossz hitelek miatt kerültek bajba. A kilencvenes évek legelején a pénzintézeti szektort sem kerülte ki a válság, ennek ellenére ritkán fordult elő, hogy a betétek veszélybe kerültek volna a bankárok bűnös felelőtlensége miatt. 1992-ben az év talán legnagyobb botránya az első magánbanknál, az Ybl Banknál tört ki, amikor az július 7-én bejelentette fizetésképtelenségét. Az Állami Bankfelügyelet már másnap felfüggesztette működését, augusztus 8-án pedig döntött felszámolásáról is.

A csődhelyzetet a korabeli sajtóhírek szerint az idézte elő, hogy a tulajdonos részvényesei – elsősorban a Hepta-csoporthoz tartozó cégek – házipénztárként tekintettek az Ybl Bankra, az önhitelezéssel pedig vészesen elvonták a bank tőkéjét, 1992 nyarán a pénzintézet kénytelen volt csődöt jelenteni. A követelés ekkor 13 milliárd forint volt, a bank adósságai mögött csupán 3-4 milliárd forintnyi fedezet állt.

1989: A Next 2000-ügy árnyékában zavartalanul folyt a síbolás | Magyar Hang

A nyomozati munka eredményeként a Fővárosi Főügyészség összesen 2,6 milliárd forint értékben elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg O. Nagy Imrét, aki a Hepta-csoporthoz tartozó cégein keresztül a bank többségi tulajdonosa volt, Jamniczky Zoltánné vezérigazgatót és helyettesét, Körmendi Évát.

(...)

A teljes történetet keresse a Magyar Hang május 3-án megjelent 2019/18. számában!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/18. számban? Itt megnézheti!