A piacot a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése élénkítette fel – derült ki az Ingatlan.com legfrissebb körképéből.
Gazdaság
A jelek – és a gazdasági adatok – szerint a világ évről évre jobban függ Kínától, mint amennyire a távol-keleti ország gazdasága a világ többi részétől.
Harminc év, harminc történet: belpolitikai botrány Medgyessy Péter titkosszolgálati múltja miatt.
Habony Árpád bajtársának is nevezte magát Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki egyetlen magyar tulajdonos a Magyar Vagon Zrt.-ben.
Ugyan az elmúlt két esztendőben több mint tíz százalékkal emelkedtek a jövedelmek, ez is csak arra volt elég, hogy a fizetések értékének színvonala visszajusson a válság előtti szintre.
A tavalyi 25 milliárd forintos eredményt osztalékként veszik ki a társaságból a tulajdonosok.
A románok is lehagytak minket. Az állam végső fogyasztási kiadásai tekintetében viszont a középmezőny végén áll az ország.
Szigorítani kellene a képviselői vagyonnyilatkozatok rendszerét, és fellépni az azt megsértőkkel szemben – áll a legfrissebb ajánlásban.
Ez még komoly botrányt kavart. Tizennyolc év elteltével csupán rövidhír lenne a lap alján egy efféle tanácsadói szerződésről szóló tudósítás.
A megcélzott ingatlanok már-már finanszírozhatatlanok.
Valakik még egy szivattyúházat is ledózeroltak.
A legtöbb növénynek egyáltalán nem tesz jót a nagy kánikula, ahogy a hirtelen lehűlés vagy felmelegedés sem.
Intézményesített rablás: több mint „kétharmadot szereztek” a tőkeerős, baráti árverezők Bács-Kiskunban.
Megéri-e 25 ezer forinttal többet fizetni, vagy van más mód magasabb nyugdíjat szerezni?
A 4iG és a vele közösen pályázó T-Systems építheti ki a két társaság e-jegy rendszerét 11 milliárdért.