Vagyonokért kötött ki Mészáros Lőrinc körénél Rogán Antal lakása. A miniszternek hirtelen több mint 800 milliós megtakarítása lett.
Gazdaság
Mi tisztességes költségvetést akarunk. Ha ez megvan, azon belül a magyarok meg fogják találni a számításukat, vagyis a nekik kedvező számkombinációkat is – mondta a miniszterelnök.
Az MSZP szerint a gyengülő forint miatt a magyar munkavállalókon keresnek a multinacionális cégek.
Az utóbbi egy évben megállíthatatlanul emelkedtek a sertésárak, szakértők szerint egy-két évre erre kell berendezkedni.
A megtakarítási forma aktuális hozama minden évben az előző évi infláció plusz 3 százalék.
A hulladékpapír ára esett Európában, miután Kína 2017 nyarán bejelentette, hogy jelentősen korlátozza az országba érkező hulladékmennyiséget.
A vállalat közvetítőket vett igénybe a repülőgépek értékesítéséhez, kenőpénzfizetés miatt indultak eljárások.
Az üzletember nagyon közel áll Orbán Viktor miniszterelnökhöz.
Már a brexit előtt is sok szakértő úgy gondolta, a britek bonyolult pozícióba lavírozzák magukat. Bár a gazdaság még eldöcög valahogy, úgy tűnik, a szigetország nehézségei még csak most kezdődnek.
Reálértéken számolva a balliberális kormányok szocpolja jóval nagyobb segítséget jelentett, mint a 2016 óta létező csok.
Lapunk kérésére a Kantar Média elmondta: az általa figyelt televízió csatornákon 569-szer látták ezt a reklámot, csak ez listaáron 960 millió forintba kerülhetett.
Zöldre festési PR-kampány zajlik a természetvédők szerint, néhány jól hangzó érvvel próbálják a fogyasztót befolyásolni az agrárcégek.
337,46 forinton jegyezték délelőtt tíz óra körül a bankközi piacon, ami a leggyengébb árfolyam.
Az UEFA által vizsgált 2018/19-es évadban az NB I-es csapatoknál a ténylegesen játékosoknak fizetett átlagos alapbér havi bruttó 1,63 millió forint volt – közölte szerdai közleményében a magyar szövetség.
A tavalyi sikeres sztrájkra építve idén is két számjegyű béremelésre készül a szakszervezet Győrben.