Napi.hu: versenyhivatali vizsgálat indult a Norbi Update ellen
Schobert Norbert (Fotó: Norbi Update LOW CARB/Facebook)

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a csökkentett szénhidrát- és cukortartalmú élelmiszereket gyártató és forgalmazó Norbi Update Lowcarb Zrt. ellen – írja a Napi.hu. A lap megkeresésére a hivatal közölte, hogy „a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezhető megszegése miatt, és a cég Update termékeihez köthető egyes kereskedelmi gyakorlatokkal kapcsolatban” folyik vizsgálat.

Ennél bővebb információt azonban a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem tudtak adni. –Az ügyeket lezáró, véglegessé vált határozatait a GVH minden esetben nyilvánosságra hozza a honlapján – tette hozzá a hivatal válaszában.

A GVH több mint tíz évvel ezelőtt háromszor is bírságot szabott ki egyes Norbi, illetve Update termékekkel kapcsolatos megtévesztő állítások miatt, például Norbi péksüteményekről állították azt hirdetésekben, hogy azoknak – többek közt – testsúlycsökkentő hatásuk van – emlékeztet a portál.

Schobert Norbert és Rubint Réka cége a tavalyi évet 2,3 milliárd forint bevétellel és 135 millió forint mínusszal zárta.