
Ritka leletre bukkantak olasz régészek: egy római köztársaság kori kereskedelmi hajóra és annak rakományára – jelentette a The Guardian. A roncsra az ókorban és a középkorban is kikötőként használt Civitavecchia közelében találtak rá körülbelül 160 méteres mélységben. A felfedezést az olasz kulturális örökségvédelmi rendőrség régészei, valamint a víz alatti kulturális örökség nemzeti felügyelőségének búvárai tették; utóbbi a víz alatti régészeti helyszínek védelmével és szabályozásával foglalkozik.
A teherhajó a becslések szerint több mint 20 méter hosszú lehetett, és több száz római amforával töltötték meg. A Dressel 1b-típusú, cső alakú edényekben bort, olajat, halszószt, vagy más folyékony terméket, élelmiszeralapanyagot szállítottak az ókorban. Egy edény űrtartalma úgy 26 liter lehetett. Azt egyelőre nem tudni, hogy mire használhatták az amforákat a most talált, a római köztársaság kései szakaszára, Kr. e. II. és I. század fordulójára keltezett hajó esetében.
A lelet jelentőségét az adja, hogy nem túl gyakran kerül elő olyan római kereskedelmi hajó, amelyen nagy mennyiségű rakomány is megmaradt. Az olasz régészek szerint a roncs is segít abban, hogy tanulmányozzák a korabeli kereskedelmi hajózást, illetve a kereskedelmi útvonalakat is feltérképezhessék.
Két éve néhány hét különbséggel találtak két római hajót a szicíliai Palermo közelében, míg 2013-ban egy majdnem érintetlen bárkára bukkantak Genova partjainál.