Az elszámoltatás rítusa

Az elszámoltatás rítusa

Miniszterelnök-jelölti vita az ATV-n

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az előválasztási miniszterelnök-jelölt jelölti vita kapcsán egyszerre motoszkál bennem egy furcsán borzongató és egy ismerősen lehangoló érzés.

Előbbit az váltotta ki, hogy kerek tizenöt év után politikai, választási tévévitának voltam a szemtanúja. Személyes, de talán jellemző kiegészítés, hogy míg a 2006-os összecsapást még valóban a televízióban néztem végig, addig a mostanit már a neten streamelve követtem. Ez az apróság is mutatja, hogy milyen régen fordult elő utoljára, hogy politikusok a nyilvánosság előtt arról beszélnek, hogy mit is kezdenének az országgal, ha kormányra kerülnének. Mitagadás, a NER elszoktatott minket az ilyesmitől. A politika és a nyilvánosság az elmúlt évtizedben úgy torzult, hogy kormányprogram lehet még egy fokhegyről odavetett, cinikus „folytatjuk” is.

Hogy miért alakult ez így, ahhoz megint csak érdemes 2006-ig visszamennünk: Orbán Viktor akkor még nagy derültséget váltott ki a „Budapest-minisztérium” emlegetésével. Ma pedig ott tartunk, hogy amikor a politikai és a hatalmi logika megkívánta, akkor Orbán Viktor megcsinálta: igaz, Budapesti Fejlesztési Központnak hívják, de már senkinek nincs kedve mosolyogni rajta.

Deformálódott évtizedünk hozadéka az is, hogy a polgári értelmiség ilyesmit már nem kér számon a Fideszen (a KDNP-n pedig aztán végképp nem). Vagy azért, mert már rég kiábrándult a kormánypártokból és befogott orral szavaz az előválasztáson is, esetleg pedig már most nézegeti a lakóhelyétől lehető legmesszebb fekvő kirándulási célpontokat az országgyűlési választások valószínűsíthető hétvégéjére. Aztán persze megeshet az is, hogy alanyunk rém kínosnak érzi már magára nézvést mind a polgári, mind az értelmiségi címkét és inkább felölti a viktorista harcosok nevetséges jelmezét, az OV’22-es sapkát és abban lesi, hogy mit kér tőle némi közpénzért cserébe a párt és persze a vezér.

Nem véletlenül taglaltam ilyen hosszan az ellenzéki előválasztási vita kapcsán a kormányoldal viselt dolgait, ugyanis a disputa talán legmarkánsabb témája, az elszámoltatás kapcsán óhatatlanul is 2010 jutott eszembe. Ez volt akkor a legharsányabban hirdetett „programelem”, a téma aztán két kormánybiztost is kapott, aztán tulajdonképpen nem lett belőle semmi. És az alapján, ami például vasárnap (és azóta folyamatosan) Tóth Csaba zuglói jelölése kapcsán felmerült, igen erős lehet a gyanúnk, hogy kormányváltás esetén most sem lesz. Ugyanis az elszámoltatás és annak akarása egy rítus a magyar politikában. Sokkal kényelmesebb eljátszani ezt a szertartást – börtönnel fenyegetőzni itt, leszámolástól rettegni ott, időközönként pedig szerepet cserélni –, mint szembenézni azzal, hogy mivé is tette ez az elit az országunkat.

De ahhoz persze már nem tévévitákat kell nézegetni, hanem telekkönyveket, cégjegyzékeket és a közbeszerzési értesítőt: ott aztán mindenki megleli a közéletből úgy hiányolt összefogást és együttgondolkodást!

Fizessen elő a Magyar Hangra!

„Ne kelljen újra bizonyítani, ki a jó hazafi” – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom