Biztos, hogy ez után az év után nem sok olyan ember van Magyarországon, akinek egyetlen porcikája is kívánná a koronavírus elleni védekezés újabb szigorítását. Sokak egzisztenciája megrendült, a szülők idegei és éves szabadsága ráment a gyerekeik otthoni tanítására, az idősek elmagányosodtak, és mindenki, aki felelősségteljesen próbált viselkedni, kipróbálhatta, milyen a társadalomtól elszigetelve élni. Csak igen kevesen akadtak, akik szerint ez az életforma jobb volt, mint a korábbi.
A járvány azonban felszálló ágban van, ezt a magyar kormány sem tagadja, és azt, hogy ebből mi következik rövid és hosszú távon, homály fedi. A kormányzati tájékoztatás nem szűnt meg, ám az Operatív Törzs továbbra sem válaszol a valódi kérdésekre, így, akár csak az első hullám első heteiben, egyáltalán nem tudni, hogy a járvány kezeléséért felelős kormány szerint mik a kilátások. A helyzeten javít, hogy most már jóval több szakértői vélemény is megjelenik a nyilvánosságban, a kormánnyal együtt dolgozó szakértőké is. Ezek korántsem rózsásak: Jakab Ferenc virológus már október elején megválaszolta azt a kérdést, hogy hová tartunk szerinte: a vesztünkbe, egy robogó vonaton. Amit a számok októberi várható emelkedéséről mondott, eddig be is jött. Valamilyen helyzetértékelést magáévá kellene tennie a kormánynak is, aztán megosztani a lakossággal, hogy mit gondol: hova megyünk?
Egyelőre viszont a kormány és az Operatív Törzs is úgy viselkedik, mint a mesebeli okos leány, aki hoz is ajándékot, meg nem is, fel is van öltözve, meg nem is, gyalog is jön, meg nem is. Jóslásokba természetesen nem lehet bocsátkozni egy világjárvánnyal kapcsolatban, főleg hosszú távon, legfeljebb tudományos becslések lehetségesek, de az a trend, amit a fertőzésszámok, a kórházban ápoltak és az elhunytak számának emelkedése jelez, valahová mégiscsak vezet.
Ehhez képest a magyar kormány a következőket mondja: Európában mindenhol nőnek a fertőzésszámok, ha csak lehetséges, nem lesz szigorítás, de bármi elképzelhető (vagyis fogalma sem lehet a lakosságnak, hogy mi várható, még körülbelül sem), kerüljük el a felesleges kontaktusokat, de a rendezvényeken tartsuk be a szabályokat (most menjünk rendezvényre, vagy maradjunk otthon?), és a járványkezelés “tervszerűen zajlik” – utóbbit a tiszti főorvos mondta tegnap. Köszönjük, értjük. De mi a terv? Nyájimmunitás? A kórházi kapacitások kitöltése koronavírusos betegekkel, majd amikor elfogynak a helyek, teljes lockdown (lezárás)? Vagy arra számítanak, hogy nem érjük el a kórházi kapacitások határait? Lehet, és nincs gond ezzel, ha elmondják, ezt milyen alapon gondolják, amikor nő a fertőzöttek száma, és a tiszti főorvos szerint sem látszik az időpont, amikor a növekedés tetőzik, tehát a terjedés egy bizonyos szinten megáll.
A magyar kormányfő épp a napokban jegyezte meg, nem érti, hogyan fajulhatott a helyzet Csehországban idáig, amivel valószínűleg nincs egyedül, ebben az esetben viszont felmerül a kérdés, ha a cseh helyzet elfajulásának okaival nem vagyunk tisztában, akkor honnan tudhatnánk, hogy Magyarországon nem lesz-e hasonló? Érthető, hogy addig próbálják elkerülni a szigorításokat, ameddig ez lehetséges, de meddig lehetséges? És ha Magyarországnál jobb, vagy hasonló helyzetben lévő országok kormányfői arról beszélnek, hogy baj van, és be kell húzni a féket, akkor nálunk mi adna okot az övékénél nagyobb optimizmusra?
