A lengyel választók a rendszerváltás óta nem látott magas választási részvétel mellett úgy döntöttek, hogy nem adnak ismét bizalmat a jelenleg kormányzó jobboldali Jog és Igazságosságnak (PiS). Helyettük vélhetően egy többpárti ellenzéki koalíció alakíthat majd kormányt.
Pedig azt nem lehet mondani, hogy a PiS nem tett meg mindent, ami Fidesz-mintára a választási győzelemért megtehető. Ha valaki az elmúlt években belenézett a lengyel köztévé híradójába, tisztában lehet vele, hogy Donald Tusk ellenzéki vezérnek, a Polgári Koalíció elnökének a globalista ördög szőrös, patás lábaként való bemutatása oly magától értetődő része volt a műsorfolyamnak, mint máshol az időjárás-jelentés. És minimum annyira gyakori is.
A fejlemények azonban valószínűleg csak azokat lepik meg, akik elszoktak a politikai váltógazdaságtól. Abban, hogy a lengyel választók két ciklus után váltást szeretnének, semmi meglepő nincs. Az okok között szerepelhetnek a PiS megosztó, társadalmi ellentéteket tovább élező lépései, és persze a válság, amelyért általában a hatalmon lévőket büntetik a választók. De ok lehet egyszerűen változás igénye is. Két jobboldali ciklus után láthatóan a PiS szavazóinak egy része sem sem akarta még inkább jobbra tolni a politikai palettát, így az inga visszaleng. Ez ismét szoros versenyhelyzetet teremt, ami valószínűleg egészségesebb lehet a PiS számára is, mintha egy harmadik ciklusban kényelmesedne bele a hatalomba.
Még nem lehet tudni, működőképes lehet-e egy új, többpárti kormánykoalíció, de Donald Tusk már a választás éjszakáján győzelmet hirdetett – igaz, arról ő is beszélt, hogy nincsenek teljesen megelégedve. De hozzátette: egy éve még ezt sem gondolták volna.
Vélhetően a Fidesz is azok közé tartozott, akik ezt nem gondolták volna – még a nyáron sem, amikor Orbán Viktor elmondta tusnádfürdői beszédét. Sok kedvező külpolitikai fejleményről nem tudott beszámolni sem a kormányfő, sem a Fidesz más politikusai. Lengyelország bevallottan az a bástya maradt, amelyre a Fidesz uniós (kül)politikáját építette.
Vajon számított-e bárki is hosszabb távon arra, hogy ez a bástya is ledőlhet? Magyarország viharos külkapcsolatait elnézve – mintha nem lenne holnap – erre a váratlan esetre valószínűleg nem készült B-terv.
Pedig a világnak normális esetben nem kellene összedőlnie ettől. Bármennyire nem így tűnt az elmúlt években Magyarországról nézve, diplomáciai érintkezést végsősoron államok folytatnak egymással, nem személyes politikai jóbarátok. A Fidesz maga is hivatkozik arra, hogy a külpolitikában nem az ideológiai vagy politikai berendezkedésbeli hasonlóságokat, hanem a közös érdeket kell keresni, amelyből lengyel-magyar viszonylatban maradhat bőven egy esetleges Tusk-kormány alatt is, csak éppen jóval több kompromisszumra lehet szükség ezek kiaknázáshoz.
Így a Fidesz most már nem csak diktatúrákkal és katonai agresszorokkal való kapcsolatában, hanem az Európai Unión belül is elkezdheti gyakorlatba ültetni az általa többnyire csak reálpolitikának becézett alapelvet, amely az elmúlt években barátságos kézfogások százaira késztette Szijjártó Péter külgazdasági-és külügyminisztert – szó szerint bárkivel. Miért ne ragadhatná meg akár a globalista ördög szőrös, patás ... akarjuk mondani: a testvéri lengyel nép új kormányfőjének kezét, főleg, ha immár az a tét, hogy szóba áll-e egyáltalán bárki is a magyar vezetéssel az Európai Unióban. Egy sokkal több kompromisszummal és sokkal kevesebb ideológiával terhelt magyar-lengyel és magyar-európai uniós viszony hasonlóan egészséges lenne a Fidesz számára, mint a PiS számára az ellenzéki lét.
