Szomorú, de sokszor már eleve nehéz feltételezni, hogy a Fidesz a közjót akarná szolgálni azzal, amit éppen kitalál, nem pedig pusztán pillanatnyi politikai előnyhöz jutni, vagy a jogalkotás és az államapparátus teljes arzenáljának felhasználásával hátrányos helyzetbe hozni politikai ellenfeleit. Az elmúlt tíz év tapasztalatai után nem könnyű elképzelni, hogy a közösségi médiafelületek megrendszabályozása mögött bármilyen más motiváció lenne. Persze, van rá esély, csak nem sok. És ez kár.
Nem az a kár, hogy a politika gusztustalan jószág. Ezzel a ténnyel még valahogy meg lehet barátkozni. Hanem az, hogy az ilyen tervek természetüknél fogva nem szólhatnak hosszú távra. Persze a politikában sok minden megengedett, például lehet csak a következő választásig tervezni. Mással nehéz is lenne magyarázni, hogy miért megy elébe Magyarország a készülő EU-s szabályozásnak: az igazságügyi miniszter, Varga Judit nemrég jelentette be, hogy „gyorsabban kell lépnünk” a digitális platformok szabályozása terén, mert megszegik a demokratikus normákat.
Ahhoz viszont, hogy egy komolyan vehető intézmény, mint egy ilyen szabályozás, hosszabb távon, akár kormányokon átívelően is eredményesen és kiegyensúlyozottan működjön, és valóban a demokratikus nyilvánosság védelmét szolgálja, szükséges lenne valamiféle konszenzus. Ilyen megegyezéseken nyugszik Magyarországnál stabilabb demokráciákban az átláthatóság, az elszámoltathatóság pártatlan fórumok előtt, és a vélemények sokszínűségének biztosítása különböző felületeken, amelyeket Varga Judit hiányol a közösségi médiaszolgáltatók gyakorlatából, és amelyek a Fidesz kormányzásában a legjobb indulattal sem fedezhetők fel. Vargát felháborítja, hogy a Facebook korlátozza egyes profilok láthatóságát, miközben az államilag finanszírozott médiában szökőévenként jelenhet csak meg egy-egy ellenzéki politikus. Az nyilván demokratikus, hiszen nem az árnyékban történik, hanem tökéletesen nyíltan. Az elvileg független és pártatlan fórum, amely ebben az esetben az elszámoltatásért felelne, az elszámoltatás látszatát sem biztosítja. A végtelenségig lehetne sorolni a hasonló példákat.
Nem volt mennyei örökség, amit a Fidesz 2010-ben kapott, de azért van abban valami groteszk, hogy miután végleg kizárták bármiféle széleskörű egyetértés lehetőségét, sőt, mindent megtesznek, hogy polgárháborút szítsanak saját polgáraik között, és bebizonyítsák, hogy ők csak a nekik kórusban bólogatók kormánya, most bizalmat kérnek globális szereplők elszámoltatásához, hiszen a digitális szabadság minden állampolgár érdeke. Kérdés, hogy ez kit fog érdekelni, és mit fog érni hosszú távon, ha a Fidesz-táboron túl biztosan nem megy át az üzenet, már csak a fenti, vaskos hitelességi deficit miatt sem.
Pedig a sors fintora következtében éppen most, a járvány idején kezd látszani, hogy a bizalom nem lenne felesleges befektetés: a kormány éppen arra akarja rávenni a polgárait, a nem rá voksolókat is, hogy bízzanak benne, amikor egy világjárványt próbál kezelni. Hogy higgyék el, minimális átláthatóság és elégtelen tájékoztatás mellett is, hogy alapvetően a közjó érdekében ténykedik, arról pedig végképp nem lehet szó, hogy következetesen a szöges ellentétét cselekedné annak, mint amit mond. Persze, van rá esély. Csak túl sok rá az ellenpélda. És ez is kár.
